Szöveg: Winkler Barnabás

Amióta csak az eszemet tudom, Kubinszky Mihály szorosan hozzátartozik a kultúrában gazdag soproni gyermek-, majd fővárosi felnőttkoromhoz. Édesapámmal fiatal építészhallgató kora óta baráti kapcsolatban volt, később az egyetemen évtizedekig közvetlen munkatársakként dolgoztak, Winkler Oszkár nyugdíjba vonulását követően ő lépett az Építéstani Tanszék élére.

1927. szeptember 17-én született Sopronban. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1950-ben szerzett építészmérnöki diplomát. Oklevele megszerzését követően hazatért szülővárosába, ahol 1957-ig a Soproni Magasépítő Vállalatnál, majd a Győr Megyei Állami Építőipari Vállalatnál építésvezetőként dolgozott. Irányításával épült fel többek között a Soproni Asztalosárugyár, a Petőházi Cukorgyár és a fertődi laktanya. A Hunyadi János Általános Iskola újjáépítését is ő vezette felesége, Kassay Éva tervei alapján. Dr. Rados Jenő egyetemi tanár munkatársaként több évtizeden keresztül dolgozott a fertődi Esterházy-kastély felújításán. Kivitelezői munkáját követően a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem oktatójaként folytatta pályáját. 1976 és 1995 között mint egyetemi tanár vezette az Építéstani Tanszéket. 1996-ban vonult nyugdíjba, a Nyugat-magyarországi Egyetem professor emeritus címmel ismerte el munkásságát.
Oktatói munkája mellett számos könyv szerzője, a legjelentősebbek: Vasutak építészete Európában (1965), Adolf Loos (1967), Györgyi Dénes (1974), Régi magyar vasútállomások (1983), Otto Wagner (1988), Táj+építészet (egyetemi tankönyv, 1995), Sopron építészete a 20. században (2003), A régi soproni Lőver – egy lőverlakó építész feljegyzései (2005, lásd MÉ 2013/9 – a szerk.), Az ion fejezet – egy építész emlékiratai (2006). Főszerkesztője a Modern Építészeti Lexikonnak (1977). Számos, vasúttal kapcsolatos német nyelvű könyve jelent meg Németországban és Ausztriában: Banhöfe in Österreich (1986), Architektur am Schinenstrang (1990), társzerzője az Architektur an der Semme-ringbahn és a K.u.K. Eisenbahn Bilderalbum című kiadványoknak (1992-93).
Egész építész életét végigkíséri közéleti tevékenysége. 1987-től a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke, a MTA Építészettörténeti, Építészetelméleti és Műemléki Bizottságának, a magyar Építőművészek Szövetségének, a METESZ-nek tevékeny tagja. Munkásságának fontos része a több mint 350 tanulmánya és szakcikke. Jelentősek építészetkritikai írásai.
1974-ben A századforduló építészelmélete című értekezésével elnyerte az akadémiai doktor címet. Életét Sopronban töltötte, szeretett városa 2002-ben Sopron város díszpolgára címmel tüntette ki. 1992-ben Ybl Miklós-díjban, 2003-ban Széchenyi díjban részesült.
2015-ben feleségével, Kassay Évával vehették át a Műegyetemen a vasdiplomát. Átvételét így méltatta: „A huszadik század második felében feleségemmel együtt részt vehettünk szülővárosom építésében, építészeti munkáiban, de legalábbis annak szemtanúi voltunk.” Ez a jubileumi vasdiploma így mintegy összegzése is mindkettőnk életművének.
Soproni látogatásaim során gyakran töltöttünk el kellemes órákat együtt, ősi lőveri házukban. Mindig gazdagodtam ezekből a beszélgetésekből, sokat megtudva a város életéről, építészekről, régi soproniakról. Ezeknek a beszélgetéseknek köszönhető Az ion fejezet című emlékirata. A nyár elején találkoztunk utoljára; egy szép soproni rajzzal köszönt el tőlem, mely azóta a rajzasztalom falán emlékeztet Mihályra, atyai barátomra.