• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Pragmatikus regionalizmus

    A pilisszentlászlói Kékvölgy Waldorf Iskola első új épületéről

    Építész: Valkai Csaba
    Szöveg: Szabó Levente
    Fotók: Batár Zsolt

    Szépek a „waldorfos” Waldorf-iskolák, irigykedve nézzük őket külföldön. … Mintha mind Rudolf Steiner beton Goetheanumának aprócska másolata volna. Holott éppen tőle tudjuk, hogy a jelenségek valódi megragadása mindig csak egyéni (individuális) lehet, ahogy a kezdeményezés (az iniciatíva) és a felelősség is mindig individuális.” 1 (Vekerdy Tamás)

    Egyes épületek annak ellenére gazdagítják a hazai építészeti regionalizmus bizonytalan és többértelmű fogalmával körülírható építészeti viselkedésmintáinkat, hogy létrejöttüket elsősorban pragmatikus szempontok határozzák meg. Ilyen épület a közelmúltból Dévényi Tamás sóskúti „H”-háza 2 (2011, lásd MÉ 2012/4.), amelyben a regionális, helyi karakter úgy jelenik meg poétikus erővel, hogy az épületet meghatározó szerkezeti raszter, az előírt magastető, a tetőfedés anyagának a zárt és nyitott tereknek megfelelő szigorú dialektikája mind következetesen racionális, ha tetszik – jó értelemben – spekulatív módon határozza meg az épületet. Nincs regionális kifejezésvágy, mégis erős a helyi jelenléte az épületnek. Valkai Csaba új pilisszentlászlói iskolája hasonló tanulságokat hordoz.

    „A konfliktusok álruhás varázslók” – nyilatkozta Lang András 3, a pilisszentlászlói Kékvölgy Waldorf Iskola építőközösségének vezetője, amikor a szülők által szervezett építési és előkészítési folyamat termékeny nehézségeiről beszélt egy közelmúltbeli interjúban. A pilisi településen csaknem tíz éve működik Waldorf-iskola, az akkori 30-40 fős létszám mára 200 fősre duzzadt. Az iskolaépítés a megnövekedett helyigény mellett a falu mindennapi életével feszültségben lévő autós forgalom intenzitása miatt is szükségessé vált. Mint a Waldorf-iskolák esetében a világon mindenhol, az építést itt is a szülői közösség kezdeményezte, szervezte és valósította meg, a telekvásárlástól a különféle építési módok felkutatásán és a tervezésen át, az építkezés gazdasági lehetőségének megteremtésén keresztül a konkrét folyamat megszervezéséig és lebonyolításáig. Az anyagi lehetőségek szűkössége, a közösség igényeinek eleven ismerete és a „részvételi tervezés” folyamatának természetes működtetése olyan pragmatikus szempontokat helyezett előtérbe, amelyek az épület tervezésének alapvető döntéseit határozták meg.
    A belterületbe vont, a falu szélén lévő telek felső, a visegrádi úthoz közeli telepítése a település autósforgalomtól való távlatos tehermentesítését szolgálja. A kompakt, ezért takarékos beépítési forma, a kezdeti adományokból és racionális döntésekből származó, szalma-, majd konténer-technológiákkal való kísérletek felváltása hagyományos, a szintvonalakkal párhuzamos, a földmunkákat minimalizáló hosszanti beépítésre az építési mód leggazdaságosabb megoldásához vezetett. Az építési szabályzatban előírt minimum 30, de maximum 45 fokos tetőhajlásszögnek megfelelő magastető logikus, a hosszanti barakk-jelleget elkerülő harántirányú, sorolt alkalmazása szinte képletszerű következmény volt. A szűkös anyagi lehetőségek miatt egy belvárosi épület bontási melléktermékeinek adódó felhasználása, a bontott anyagok betervezése gazdasági szükségszerűség volt (az ablakok, világítótestek és szaniterek egy SZÁMALK-épület elbontásából származtak). A beépítés távlatos, további három épületben gondolkodó koncepciója pedig az iskolaépítés, mint folyamat fenntarthatóságát képes távlatosan is biztosítani. Mind-mind praktikus, racionális és gazdaságos döntések ezek, amelyeket a tervező – egyszersmind az egyik szülő –, Valkai Csaba nem az épületet megbéklyózó kötöttségként, hanem termékeny peremfeltételekként tudott hasznosítani.
    A törökök által elpusztított, egykori pilisszentlászlói pálos kolostorépület helyén álló templom mára a falu peremén helyezkedik el, ahogy az új iskolaépület is. Miként az egykori kolostorudvart épületek vették körül, a később új egységekkel (óvodával, újabb tantermi szárnyakkal) kiegészülő iskolaegyüttes is közös udvarra néz majd. Míg azonban a kolostorudvart a kerengőfolyosó határolta, addig itt fordított helyzet kezd kialakulni: a tantermek néznek az udvar felé, és a közlekedőterek kifelé. Az analógia segít elképzelnünk a még papíron sem létező épületegyüttes másik három elemét. Az épület-pozíciók a telek adottságai miatt kézenfekvőek, azonban majd akkor körvonalazódnak pontosan, akkor válnak architektúrává, ha a konkrét igények és lehetőségek megfogalmazzák ugyanazon építési szándékot, mint ami az első épület megszületéséhez vezetett. 4 Tudható, hogy a most megépült iskolaépület egykor majd az együttes műhelyépülete lesz. Ez segít megérteni a jelenlegi helyzet kompromisszumait: a félig földbe süllyesztett, zsákutca-jellegű zsibongót és a nem ideális arányú és benapozású tantermeket, vagy a jelenleg nem létező, az iskolához tartozó fedett-nyitott terek is gazdagítanák külső és belső tér kapcsolatát.
    Az épületben négy tanterem és a Waldorf-iskolákban nélkülözhetetlen, itt galériás kialakítású euritmia-terem (a mozgásnak, táncnak helyet adó kulcsfontosságú közösségi tér) és a kiszolgáló vizesblokk kapott helyet, amelyek mind a lejtésvonalakkal párhuzamos zsibongótérből nyílnak. A tömegformálás követi a térstruktúra rendszerét, egy nagy és öt kisebb összetolt, a tetőhajlásszögekre merőlegesen alig észrevehetően lejtő nyeregtető bontja kisebb tömegekre a mintegy 550 négyzetméteres kompakt épületet, látszólag szenvtelen struktúrát teremtve. A koncepció (a Waldorf-elveknek megfelelő terek megalkotásán, a tantermek önállóságát hangsúlyozó tömegformáláson túl) alapvetően keretet teremtett, amelybe utólag költözött be – többek között a termek „belsőépítészetével”, kifestésével-kidíszítésével – az iskola oktatási módszereinek megfelelő vizuális környezet.
    A pragmatikus folyamat azonban csak látszólag vezetett pusztán pragmatikus épülethez. Számos konnotáció, analógia és párhuzam felülírja a szenvtelen és szikár keret értelmezési korlátait.
    Noha az összetolt tetők logikus következményei az építési előírásoknak, nehéz nem észrevenni az így kialakuló épülettest gyermekrajz-szerű, absztrakt lényszerűségét, amelyben a „fej”-et az euritmia-terem tömege, míg a „test”-et az öt azonos traktus (négy terem és egy kiszolgáló blokk) sorolása jelenti. Ez a fajta lényszerűség távol áll a hazai – Waldorf-iskolaépítészetet meghatározó – organikus építészetre jellemző direkt mimézistől, nem előírja és determinálja, hanem lehetővé teszi ezt az értelmezést is. Determinál vagy megenged: nagyon fontos különbség, kiváltképp egy – az érzelmi, intellektuális és gyakorlati affinitások egyenrangúságát hirdető – Waldorf-iskolában. Így természetes módon érvényesülnek más olvasatok is, ahogy az összetolt házak, mint hagyományos pilisszentlászlói falukép-átirat is működő asszociációnak tűnik.
    A nyeregtetők addíciójából létrejövő formálás azonban nem csupán a külsőt határozza meg. Míg a belső terekben az egyes termeknek sajátos, archetipikus házformát kölcsönöz, ezáltal hangsúlyozva önálló identitásukat, a hosszanti zsibongó terében kirajzolódik az egymás melletti házformák alkotta struktúra hosszmetszete. Míg a termeknél a tetősíkok alakjából adódó belső konkrét házformára utal, addig a zsibongó hullámzó tetőformája absztrakt téri világot tár elénk. Kétségtelenül az egyik legizgalmasabb tere az épületnek, amely feltárja a szerkesztés logikáját, és beavat abba. Itt a pragmatikus szempontok „melléktermékeként” izgalmasan elvont tér születik, amely ismert kortárs kísérletek sorába illeszti az épületet. Sou Fujimoto 2006-os „7/2 House” projektje hét archetipikus, összetorlódott házforma belső világát osztja két részre, a vápáktól és gerincektől eltolt belső lehatárolásokkal a pilisi példához hasonlóan érzékeltetve az épület struktúráját. A téri végeredmény közös, de ami Fujimotonál konceptuális kísérlet, az itt, Pilisszentlászlón praktikus döntések sorából fakadó következmény elsősorban.
    Az additív archetipikus formák alkalmazása a hazai építészetben ismert, a méretükben vagy funkciójukban kontextusidegen épületek regionális kötődését erősítő, kifejező építészeti fordulat. Sugár Péter tolcsvai Oremus (2000) és villányi Sauska-pincészete (2007) esetében a mögöttes nagy fesztávú tereket humanizálja, bontja le léptékében tájbarát, présház-reminiszcenciát is hordozó elemekre a sorolt házformák alkalmazása. Ugyanez Kis Péter Laposa-pincészete (2010) esetében már egy építészettől független analógia, a kiömlött lávafolyások formavilágára transzformált présház-formák bütühomlokzatain jelentkezik. E két példa építészeti alapvetései döntően különbözők, mégis közös bennük a – szabályozások, a hely karaktere vagy más okból választott – stratégia, mely izgalmas, bizonyos értelemben érzelmes, a regionális kötődést kifejezni vágyó formáláshoz vezetett. Ugyanez a pilisszentlászlói épület esetében mintha fordított lenne: a regionális kötődést kifejező, vagy inkább teremtő magastetős, archetipikus forma a pragmatikus döntésekből fakadó eredményként született meg.
    A konfliktusok, a praktikus, elsősorban nem építészeti kötöttségek és körülmények tehát valóban „álruhás varázslóknak” bizonyultak. Prekoncepció helyett eredményként, ha tetszik következményként egy szokatlan építészeti magatartás áll előttünk, amelynek jelentősége, hogy az elmúlt másfél évtized regionálisként megismert hazai példáihoz képest indirekt utat választva képvisel és teremt beazonosíthatóan helyi identitást.

    A cikk az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.

    Jegyzetek
    1 In: Vekerdy Tamás: Mit érnek a dogmák? Új Waldorf-iskola Pilisszentlászlón, in: Octogon, 2013/1, 29-31. o.
    2 Az épületről részletesen: “H House / Budapesti Műhely” 28 Sep 2012. ArchDaily. Accessed 05 Apr 2013.
    3 In: A pilisszentlászlói Waldorf iskola építése – interjú Lang Andrással, in: Építészfórum, 2013. február 22., http://epiteszforum.hu/a-pilisszentlaszloi-waldorf-iskola-epitese-interju-lang-andrassal, utolsó megtekintés: 2013. március 31.
    4 Az épületnek, illetve a majdani épületegyüttesnek ez a valósággal való nagyon szoros szimbiózisa rokon a Janesch Péter és Karácsony Tamás által tervezett perbáli fogyatékos gyermekotthon építéstörténetével, ahol legelső elemként a kerítés épült meg, majd évek alatt egymás után születtek az újabb és újabb épületek, nem előre megtervezett helyszínrajz alapján, hanem a fokozatos igényeknek és lehetőségeknek megfelelően. Ma műegyetemi építőtáborok folytatják ugyanazt a természetes folyamatot, amit egykor a kerítés építése kezdett meg.

    Szegő György: A “Goetheanum-másolatok” védelmében

    Az építés sodrában nem feledkezhetünk meg a Waldorf oktatás misztikájáról. Hamvas szerint „minden tettnek szakrális művelésnek kell lennie. Az éber tett, amely elhatározással művel, egyre gyarapszik; az erő a tevékenységből táplálkozik, s egyre erősebbé, hatalmasabbá válik” (Scientia Sacra, Magvető. 1988). Tóthfalusi Anna fűzte ezt hozzá a pilisszentlászlói iskola terveihez az Antropozófia folyóirat Rudolf Steiner 150 éve jubileumi számában (22. évf. 1. sz. 46-47.o.) Helyi képeket is felvillantott: „a székelyszáldobosi Irma pityókás kenyérsütést tanít a Pilis-Mű-ben. A Waldorf-óvodák varázslatos szertartásától igen különböző a mi poénkodással álcázott félszegségünk, amivel ehhez a misztériumhoz közelítünk. És felmerül bennem a kérdés: miért is teszik a bölcs székelyek e messzi földről érkezett, az anyagi világgal való kötődést legerősebben hordozó burgonyát a fénymagokból készülő kenyerünkbe?” Önkritikus, féltő szavak. Hasonló analógiát érzékelem a Szabó Levente által idézett Vekerdy Tamás-cikkben is (Mit érnek a dogmák? Octogon 2013/1. 29. o.) A tanár úr nem építészetről, az építés drámájáról ír. Arról, hogy milyen előzmények után jutott tető alá az iskola. A leégett szalmabálákról, az elvetett Magortherm könnyűbeton változatról, a kelenföldi Számalk-bontásból hozott nyílászárókról, a Magnetbank támogatásáról. Soraiban benne van az a szeretet, és a kenyérbe sütött krumpli is, Tóthfalusi Anna kétkedő példázatai.
    Kérdeztem Vekerdy tanár urat magáról a házról – azt felelte: „minden benne van abban a cikkben.” Ott így összegzett: „Az épület Waldorfot lélegzik.” A legjelentősebb magyar szakember állítását nincs ok megkérdőjelezni. Ám ezt nem építészeti véleményként fejti ki, az építés drámáját méltatja. A korábbi iskolákat „kicsit lehangoló rutin” minősítéssel summázza.
    Az imént idézett jubileumi Antropozófia szám 41. oldalán Ertsey Attila egy egész építészet programját adja: „A második Goetheanum rejtély. Egy üres barlang, amely arról beszél, aki nincs itt. Talán jövőbeli feladatunkról beszél, egy még érthetetlen nyelven, az építés drámája itt is eleven történet.” Azért is, mert előzőleg az első Goetheanum drámájáról ír. Arról, hogy az olyan, mint a jeruzsálemi Templom, és „a templom-legenda írja le, hogy Salamon, mint az ábeli ág leszármazottja, rendelkezett a kozmikus bölcsességgel. Önmaga azonban nem volt képes a Templom megépítésére, ezért megbízta Hirámot, a Káin-ivadékot, aki képes volt rá. Hirám tudta egyedül kiönteni az érctengert, azt a medencét, mely a templom előterében állott, és amelyben a hét bolygó fémeit olyan arányban kellett összekeverni, hogy a keletkező keverék áttetszővé váljon. Ez a titkos recept, az arány Ég és Föld összhangjának, a harmóniának ismeretét jelentette. Ezzel az ismerettel kell minden építésznek rendelkeznie, hogy az épület a harmóniát valósítsa meg, ami mai nyelvre lefordítva az individuális és a szociális szükségleteknek való megfelelést jelenti…”
    Az olvasó ítélje meg, egy Waldorf-iskola építése engedhet-e ebből a maximumból. Dönthet, ez a mérce idejétmúlt-e, vagy netán már Hirám eredeti legendája is egy new age-sztori? A Szabad Gondolatban Kálmán István lábjegyzetét válaszként olvasom: „egyre gyakrabban lép fel az emberek tudatában az »emberközpontúság« gondolata, hogy az embernek kell a társadalom középpontjában állnia. A valóság azonban az, hogy nem az ember van a társadalom, vagyis a szociális organizmus középpontjában, hanem az emberi én-tevékenység, ami az embert az állati létből az emberlétbe akarja fölemelni. Az emberközpontúság absztrakt gondolata azonban arimáni sugallat, ami a létesülésben levőt statikussá akarja merevíteni…” (2013/1. 39. o.) Ezt a statikusságot akarja feloldani az euritmia: „A tulajdonképpeni dallam eleme jól összehasonlítható a plasztika elemével. A plasztikus elem térben, a melodikus időben rendezett. De akinek van érzéke az időbeli tájékozódáshoz, fürge és eleven benne, rá fog jönni, hogy a dallam elemében egyfajta időbeli plasztika él.” (Steiner GA 301) A korábbi „Goetheanum-másolatok” dallama számomra közelebb áll az üres barlang misztikájának végtelen gazdagságához, a létesülésben lévő – iskola / iskolás – fölemeléséhez. Ez a funkció.

    Építészet: Valkai és Fia Kft.
    Építész: Valkai Csaba
    Belsőépítészet: Valkai Csaba, Ükös Tamás, Kattner Kriszta – Valkai és Fia Kft., Studio Concept
    Statika: Dr. Hortobágyi Zsolt – Hortobágyi Mérnöki Bt.
    Épületgépészet: Oltvai András – Art-Tax Szolgáltató Szövetkezet
    Elektromos tervezés: Rudolf János – PVV-BITECH Kft
    Közmű: Poroszlai József – P+P Consult Mérnöki Iroda Kft
    Beruházó: Kékvölgy Zrt.
    Kivitelező: ARCHIKEL Kft.