• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • A legvagányabb helyszín

    Gerilla grill projekt, Budapest

    Alkotók: BETON Workshop
    Szöveg: Götz Eszter
    Fotók: Bognár Benedek, Simon Zsuzsanna

    A Szent Gellért Gyógyfürdő Dunába ömlő termálvizes csatornája mellett alakítottak ki grillezésre, beszélgetésre alkalmas köztéri, közösségi teret egy egyetemi kurzus résztvevői. Az idei BETON kurzuson résztvevő egyetemisták és oktatóik május 13-án a KÉK Kortárs Építészeti Központban számoltak be a jelenleg is zajló fejlesztésekről. Az ingyenes rendezvény szakmai programjában előadásokat és anyagbemutatókat is tartottak, de a rendezvény legszokatlanabb eseménye a folyóparti grillezés volt.

    A BME és az S39 Hybrid Design Manufaktúra szervezésében 2011 óta felvehető a BETON kurzus nevű tantárgy, azzal a céllal, hogy a hallgatók először elméletben, majd gyakorlatban is megismerkedhessenek a beton kreatív felhasználási módjaival. (…)

    A beton a közhiedelemmel ellentétben könnyen kezelhető, kreatívan formázható anyag, és szinte bármit lehet készíteni belőle. A kurzus hallgatói 2015-ben a Szent Gellért Gyógyfürdő Dunába ömlő termálvizes csatornája mellett kis padokat öntöttek, amelyekről csodás kilátás nyílik és a folyóval kapcsolatos érdekességeket is lehet olvasni rajtuk. A 2016-os szemeszterben a BETON kurzuson résztvevő egyetemisták továbbfejlesztették a KIFOLYÓ projektet, és létrehozták Budapest egyik legvagányabb találkahelyét a Gellért tér alatt, ahol grillezésre, beszélgetésre alkalmas köztéri, közösségi teret alakítottak ki. A 2017-es BETON kurzus hallgatói most újabb ötletekkel gazdagítják a területet, hiszen a diákok jelenleg okos tárgyakat készítenek, és igyekeznek még hangulatosabbá tenni a belvárosi Duna-partot.