• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • A Magvető Háza

    Református templom és gyülekezeti otthon, Csömör

    Építész: Berzsák Zoltán
    Szöveg: Csontó Sándor
    Fotók: Hajdú József
     
    Az utóbbi évtizedben örvendetesen gyarapodott a magyarországi felekezetek templomi, oktatási és szociális célokat szolgáló épületeinek száma. Egy maroknyi emberen kívül senki sem gondolta volna, hogy pár esztendő alatt – anyagi fizikai, lelki erőfeszítés és összefogás nyomán – Csömörön is megvalósulhat a helyi reformátusok álma.
    A Csömör-Nagytarcsai Református Missziói Egyházközség még 2013 decemberében meghívásos tervpályázatot írt ki a „Magvető Háza” elnevezésű, többfunkciós épületegyüttes vázlatterveinek elkészítésére. A folyamatos együttgondolkodás és egyeztetés nyomán a következő év nyarára egy szűkített program vázlattervei készültek el, amely szerint először a parókia szárny épül meg, felekezeti funkciói a templom alatti alagsori részben kapnak helyet, így a lelkészlakás a fő épülettömeghez lazábban kapcsolódik: maga a templom majd akkor növekedhet, ha az anyagi források lehetővé teszik. A tervezési helyszín a település központi részétől nem távol, a temető közelségében, a Kálvária-hegy mellett, ugyanakkor a középkori falu hajdani, első templomának helyén lett kijelölve. A tervezők, Berzsák Zoltán és Nyikos László hagyományokat tisztelő, de a kortárs magyar építészet megközelítéseit, a továbblépés lehetőségeit kereső tervet tettek az asztalra. A külső megformálás és a belső kialakítás a tradíciókhoz, a református gyökerekhez kapcsolódik – ezeket újraértelmezve jelenítik meg –, mégis felmutatják a régi magyar templomok archetípusát. A terv alapvetően a célszerűség és a tisztaság jegyében fogant, nem akar többnek látszani, mint ami, mégis sok mondanivalója van. Az eredmény első pillantásra is megkapó, puritán egyszerűsége a meglepetés erejével hat. A tárgyi megfogalmazás minimális gesztusai, ugyanakkor nagyon világos és egyértelmű utalásai az épületek és a lelkek összetartozásának érzését erősítik. A kettős tagolódás külön tömegeket alkot, de a térformálás és a tömegalakítás mégis szoros összefüggésben, elválaszthatatlan egységet hoz létre.

     

    Megrendelő: Csömör-Nagytarcsai Református Missziói Egyházközség
    Generál tervező: 4plusz Építész Stúdió Kft.
    Építész vezető tervező: Berzsák Zoltán
    Építészek: Nyikos László, Konyha Katalin, Rácz Noémi, Csintalan Csongor
    Belsőépítészet, bútorok: Berzsák Zoltán, Rácz Noémi, Csintalan Csongor
    Tartószerkezet: Puskás Balázs, Kerényi Márton, Wágner Csaba – Terraplan ’97 Kft.
    Épületgépészet: Dömötör Gábor – DMG Mérnökiroda Kft.
    Épületvillamosság: Károlyi Nóra – Stúdió NG. Bt., Mihalovics József – MI-HA Kft.
    Gyengeáram: Bosch Gyula – Bosch Mérnök Bt.
    Tájépítészet: Tézli-Szabó Franciska
    Tűzvédelem: Szöllősi Levente – Tűzinfo.hu Bt.
    Akusztika: Fürjes Andor Tamás – Aqrate Kft.
    Generál kivitelező: Uhrinwest Kft.
    Orgona: Papp Zoltán
    Grafika: Simon András
    Harangok: Gombos Miklós