Emelkedés és süllyedés

Az új Hegyvidék Galéria, Budapest
Budapest Építészeti Nívódíj 2018, kiemelt dicséret

Építészek: Kalászi Zoltán, Pintér Márton
Szöveg: Molnár Szilvia
Fotók: Máté Balázs

1998-ban kezdte meg működését a XII. kerületi önkormányzat által alapított Hegyvidék Galéria a Városmajor utca 16. szám alatt. 2014-ben már tudott volt, hogy költözni fog a nem túl nagy, sem nem igazán korszerű és méltó helyszínről. Az önkormányzat pályázatot írt ki, melynek végeredményeképpen 2017 eleje óta a Galéria már a Királyhágó téren, egy korszerű kiállítótérben működik.
2013-ban, a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala által a fővárosi közösségi terek fejlesztésére kiírt TÉR_KÖZ programmal kezdődött el a Böszörményi úttal kapcsolatban az a városrehabilitációs munka, aminek egyik fontos eleme a polgármesteri hivatal környékének rendbetétele volt. A nem kis képzavart okozó, „Hegyvidék Főutcája” névre keresztelt projekt aztán a TÉR_KÖZ 2016-on elnyert támogatással vett igazán lendületet. A Hegyvidék Galéria új otthonának létrejötte lényegi állomása ennek az újradefiniálásnak, mert – mint a Hegyvidéki Önkormányzat ígéri – a Böszörményi út a jövőben gyalogosbarát és növényektől zöld lesz.
Nem az építészet témakörébe vág, de mintha kicsit sok lenne ebben a történetben a Hegyvidék: Hegyvidéki Önkormányzat, Hegyvidék Galéria, Hegyvidék Főutcája, és a most pár hete átadott Hegyvidéki Kulturális Szalon. Esetleg a „Hegyvidék Főutcája” erre is alkalom lehetne: legalább az egyik kulturális helyszínt hegyvidékteleníthetnék. Különösen annak fényében, hogy az új galéria egy minden tekintetben alapvetően jól sikerült programelem. Az új helyszín jó választás, a kapcsolódó pályázat ötlete, majd a lebonyolítása és a nyertes pályamű megvalósítása szintén – persze voltak zörejek, de Magyarországon milyen kormányzati vagy önkormányzati megrendelésben nincsenek?

Pályázati szakasz
A pályázat kiírója: XII. Kerület Önkormányzat, Hegyvidék Galéria
Nyertes pályamű és koncepcióterv: Kalászi Zoltán, Pintér Márton
Grafika: Boromissza Katalin, Demeczky Nóra – de_form, Kalászi Zoltán (2018-tól studio kazoda; Pintér Márton 2015-től: VERY GOOD OFFICE)

Kiviteli szakasz
Felelős tervező: Csóka Bálint; Göde András szakkonzulens – KROKI Studio
Kiviteli terv: Ábel Viktor, Kalászi Zoltán
Gépészet: Oltvai Tamás
Elektromos tervezés: Balla Krisztina
Világítás: Mikuska Ádám – Lysis Projekt
Külön köszönet: Marián Balázs