Identitástükrözés

A CEU épületbővítésének I. üteme Budapesten

Építészek: Sheila O’Donnell, John Tuomey
Szöveg: Dudics Krisztián
Fotók: Bujnovszky Tamás

Huszonöt éve van itt velünk a CEU, Pest történelmi belvárosában, először egy, majd több egymás mellett álló Nádor utcai épületben. Az angol nyelven posztgraduális képzéseket nyújtó intézmény néhány éve elhatározott bővítését további két szomszédos telek, illetve ház bevonásával, egységes, korszerű campussá fejlesztésével kívánja megoldani. A háromlépcsős program első ütemeként valósult meg a Nádor utca 13. és 15. számú telkeken álló épülettömb fejlesztése.
A Central European University-t Soros György alapította 1991-ben, és tette székhelyét Budapestre, amely akkor nemcsak nemzeti kötődése, hanem Magyarországnak a közép-európai régióban betöltött egyértelmű vezető szerepe miatt is kézenfekvő döntésnek tűnt. Az egyetem küldetésnyilatkozata szerint az ’open society’ előmozdításán dolgozik a nemzetközi oktatógárda és hallgatói bázis, valamint a tudáson alapuló kritikus szellem és párbeszéd eszközeivel. Tény, hogy a CEU céljához híven oktatóit 30 országból, míg hallgatóit 110 országból toborozza, és az egyetemet a különböző rangsorok rendre Közép-Európa legnívósabb intézményei közé teszik.
Az egyetem 1991-ben a pesti Nádor utca egyik patinás klasszicista sarokházát lakta be, amelyet hamarosan kinőtt, és a szomszéd épület felé bővült. Ahogy az lenni szokott, az organikus bővülés közel sem optimális térhasználatot eredményezett: a mindennapokban érezhető kompromisszumokat, kényelmetlenséget okozott, egyes adminisztratív és kutatási részlegeket pedig Budán helyeztek el. Mindezzel együtt az épület már az itt töltött két évtized alatt is a CEU identitásának, hagyományának részévé vált, amit akkor is szerettek volna tovább vinni, amikor egyértelművé vált, hogy a fejlesztés és az összes részleg egy tömbbe szervezése nagyarányú épületbővítést, vagy egy teljesen új campus építését vonná maga után. Ezért az egyetem vezetése a meglévő helyen, szomszédos új telkek bevonásával történő bővítés útját választotta. 2011–12-ben több körös, előminősítéses, részben meghívásos nemzetközi építészeti tervpályázatot hirdettek meg az időközben megvásárolt szomszédos két telket is magában foglaló belvárosi tömb fejlesztésének tervezésére. Az utolsó körben magyar építészirodák már nem maradtak versenyben, csak külföldi irodák, amelyek magyar szakmai partnerekkel társultak a további fordulókra. A tervezést végül a dublini O’Donnell + Tuomey építésziroda és az M-Teampannon csapata nyerte el.

Projekt építész: Mark Grehan, Ciara Reddy – O’Donnell + Tuomey Ltd.
Helyi építész: Hidasnémeti Máté, Varga Bence – Teampannon Kft.
Építész munkatársak: Brian Barber, Anne Louise Duignan, Jitka Leonard, Geoff Brouder, Henrik Wolterstorff – O’Donnell + Tuomey Ltd.
Kern Ádám, Szabó Andrea, Bagdy Eszter, Kriston Szabolcs, Palotás Gábor – Teampannon Kft.

Statikus tervezők: Kenese István, Csáki Tibor – Kenese Kft., Kovács István, Kelényi Nándor – Kovács és Kovács Kft., Petik Csaba – Petik és Társai Kft.
Épületgépészet: Szlovák Krisztián – Temesvári Tervező Kft.
Villamos tervező: Kelemen Ferenc – Kelevill FZ Kft.
Tűzvédelem: Takács Lajos – Takács-Tetra Kft.
Konyhatechnológia: Kaszab Piroska – Kende Gastro Zrt.
Épületakusztika: Fürjes Andor Tamás – aQrate akusztikai mérnök iroda Kft.
Kertépítész tervező: Kuhn András, Varga Eszter – Gardenworks Kft.
Generálkivitelező: Market – Stabag konzorcium
Beruházó: CEU-CREO iroda