Megtorpanás után

Jazz Loft Aquincum Apartments, Budapest

Építész: Turányi Bence
Szöveg: Molnár Szilvia
Fotók: Batár Zsolt

A Vörösvári út utolsó szakaszán megsokszorozódnak a 19. század második felében vagy a 20. század elején épült téglahomlokzatú, historikus lakó- és ipari épületek. Itt kezdődik az egykori indusztriális Óbuda, ahol egy korábban évekre leállt ingatlanhasznosítás újraindítása, befejezése modellértékű végeredményt adott.
Évtizedek óta álltak már elhagyatottan a Hévízi – Hunor – Vörösvári utak által határolt telken az Első Pesti Hengermalom Rt. 19. század végén épített malom- és raktárépületei, mígnem 2005-ben felröppent a hír: 2008-as indulással lakóingatlan-fejlesztés keretében új életre keltik a helyi védettség alatt álló épületrészeket. A fejlesztéssel egybekötött rekonstrukció mellett az ipari épületek telkén új lakóingatlanok építését is tervbe vették, az így létrejött együttes ölelésében tágas kert kialakítására nyílt lehetőség.
Két ütemre tervezték a beruházást, de már az első ütem átadása is csúszott, 2009 második fele helyett 2011 közepén költözhettek be a lakók az új építésű tömbökbe, és akkor csupán a lakások közel felét tudták értékesíteni. Az első ütem idején a loft apartmanok létrehozására szánt malomépület-szárnyak vasbeton megerősítései, kiegészítései is megtörténtek, majd megállt a beruházás. Az új társasházi részek lakói jó évtizedig a félkészen maradt malomépületeket bámulhatták, mígnem új, értő fejlesztő érkezett, aki az eredeti tervezővel, Turányi Bencével fejezte be a munkát.

I. ütem (2006–2009)
Felelős tervezők: Turányi Gábor és Turányi Bence
Projektépítész: Skultéti Levente
Építész munkatársak: Márk Péter, Lévai Marcell, Pinczés Éva, Regőczi Dénes

II. ütem (2016–2018)
Generáltervezés: T2.a Építésziroda Kft.
Felelős tervező: Turányi Bence
Projektépítészek: Gyurcsó Renáta, Balla Gábor
Építész munkatársak: Laczkó-Pető Bálint, Regőczi Dénes, Újfalussy Fruzsina, Fülöp Tamás, Oravecz Péter