• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Nyitott kapu

    A Graphisoft Park fogadóépülete

    Építész: Sugár Péter
    Szöveg: Okrutay Miklós
    Fotók: Bujnovszky Tamás

    Nyitottság, átláthatóság, flexibilitás – az építészet tárgykörén messze túlmutató hívószavak. Hogy sikeres stratégia, ha ezek mentén határozzuk meg magunkat a világban, az egyaránt múlik a belső meggyőződés erején és a környezet befogadó voltán. A Graphisoft Park immár két évtizedes jelenléte talán csalóka ábrándképe annak, hogy létezhet ez a világ; mindenesetre az egykori óbudai gázgyár területét bejárva oázisban érezzük magunkat, mind szellemi, mind vizuális értelemben.
    A park építészeti világának kiteljesedése történeti értelemben jól nyomon követhető. Mindjárt a kezdet – a gázgyári tisztviselőtelep villa-karakterének átirataként – erős felütést jelentett; később pedig, a jelentősebb négyzetméter igények mentén már az egykori ipari együttes nagyobb léptékű csarnoképületei kínálták az azonosulás lehetőségeit. Építészeti értelemben éppen ez a folyamatos önkontroll lehet a siker kulcsa: az öntelt bizonyosságérzet helyett a mindig visszakérdezés képessége. Ennek köszönhetően úgy születtek meg egymás után az újabb és újabb irodaházak, hogy az építészeti gondolkodás élvonalát képviselve soha nem szakadtak el a viszonyulási pontoktól. Az együttesben való gondolkodás ereje felülkerekedett az egyszeri nagyotmondás múló mámorán.
    A terület beépítése kiteljesedett, immár városépítészeti léptéket öltött, érezhetően közeledik a teljes befejezés. A fentiekben összegzett alapvetések egyértelműnek érzett eredményre vezetnek. Építéstörténet szempontjából sorba állíthatók az egyes elemek, de a tudatosság folyamatos jelenlétének köszönhetően koherens építészeti együttes jön létre, a teljes megvalósulás negyed százada ellenére egynemű építészeti világ formálódik.

    Generáltervezés: Radius B+S Kft.
    Építész vezető tervezők: Sugár Péter DLA, Ilyés-Fekete Zsuzsa, Kun Tamás
    Építész munkatársak: Hornyák Lívia, Turi Lilla
    Homlokzati grafika tervezése, gyártási művezetés: S39 Hybrid Design
    Statika: V. Nagy Zoltán – Lapidárium Mérnöki Kft.
    Épületgépészet: Pásztor Tibor – Enco Mérnöki Iroda Kft.
    Épületvillamosság: Méhész Márton – VA-IQ Kft.
    Épületszerkezet: Dudinszky Orsolya – Farsang és Dudinszky Kft.
    Tűzvédelem: Mészáros János – Mébart Bt.
    Kert- és tájépítészet: Szloszjár György – Garten Stúdió Kft.
    Akusztika: Józsa Gusztáv – Józsa és Társai 2000 Kft.
    Konyhatechnológia: Straub Ágnes – Szigmavill Bt.