• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Tiéd a Föveny, enyém a Lapály

    Pünkösdfürdő Park, Budapesten

    Tájépítész: Szalkai Adrienn
    Szöveg: Schäffer Zsuzsa
    Fotók: Hajdú József

    Március 22-én, a víz világnapján adták át Buda északi végében a Pünkösdfürdő Parkot. A 7 hektáros pihenőpark a Fővárosi Önkormányzat saját beruházása, tervezése és lebonyolítása is a FŐKERT feladata volt. A Radó Dezső Terv részeként megvalósult parkkialakítás során összesen 685 fát és több ezer cserjét, évelőt ültettek a gyepes gátoldalra.
    A békásmegyeri lakótelepet védő hatalmas árvízvédelmi gát megerősítése és megmagasítása után kopár építési maradványterület lett a gát mentett – a Dunától távolabb eső – oldala, ami valójában egy kilométer hosszan elnyúló lejtős domboldal. A rehabilitációval egyidejűleg kialakítandó szabadidőpark ötlete már 2018-ban felmerült, de az idén átadott létesítmény nem az akkori tervek szerint valósult meg. Több körös lakossági egyeztetéssel, online konzultációkkal, fórumokkal, a helyben aktív civil csapatok (kutyások, környékbeli lakók, környezetvédő csoportok) véleményének beemelésével egy jóval kevesebb sportpályát és burkolt felületet, és jóval több zöld területet tartalmazó pihenőparkkal lett gazdagabb a környék.
    A park karakterének meghatározásakor a fő szempont az volt, hogy ez egy városszéli park, ahová az emberek éppen a természetközeli élmény miatt látogatnak el. Hosszan elnyúló fekvése lehetőséget adott rá, hogy a kialakított funkciók egymástól jól elkülönüljenek, a pihenni, vagy sportolni és játszani vágyók, a piknikezők mind külön zónákban, egymást nem zavarva használhatják a parkot . Az egyes zónákat a középen futó akadálymentes sétaút, a „Mezsgye” köti össze.
    Az egyes területek elnevezése a vízi életformákat idézi. A területjelző oszlopokon minden új zóna elérésekor, tanösvényként felfűzve hasznos tudnivalókat olvashatunk a növénytársulásokról, a beporzó rovarokról, a gyümölcsökről, a vízi sportokról, a Dunáról, az árvizekről. A vadvirágos „Rét” mellett a szántóföldet idéző „Határ” takarmánynövényekkel, a sportolásra kialakított “Kert” pedig gyümölcsfákkal van tele. Tervben van egy közösségi komposztáló telepítése is, az ehhez szükséges tudnivalók is szerepelnek már az egyik határoló oszlopon.
    A „Kert” petanque- és strandröplabda pályái mellett a „Berekben” fából készült fitnesz-eszközökön edzhetnek az arra járók, a „Lapály” gumiborítású pályáin pedig kosarazni és focizni is lehet. Utóbbi mellett hirtelen megszaporodnak a fából készült pihenőpadok is, lehetőséget adva a baráti bajnoki meccsek nézőinek a szurkolásra. A két focipályán egyébként a legnagyobb melegben is elszántan kergették a labdát a fiatalok.
    A „Föveny” gyerekjátszóterén a homokfövenyből ütésálló gumival borított dombok emelkednek ki, a játszóeszközök anyaghasználatában a nyers fa dominál, megidézve a Dunában sodródó uszadékfákat. Végül a park északi végén a „Véderdő” gondoskodik a szélvédelemről, zajcsökkentésről, megköti a talajt és a port, és nem utolsósorban a jelentősen növeli a terület biológiai sokszínűségét is. Az öntözőzsákokkal ellátott fák túlélési aránya a rendkívül meleg, aszályos nyárban közel száz százalékos.
    A Pünkösdfürdő Park úgy szolgálja a pihenők, sportolók, és az itt futó EuroVelo 6 bicikliút használóinak kényelmét, hogy közben nem kényszerít fogyasztásra. Van biciklis szerelőpont, vízvételi lehetőség, mosdó, árnyas pihenőhely, de nem épült egyetlen új vendéglátó egység sem. Ez üdítően új, követendő szemléletet jelez.