I. Építészeti Nemzeti Szalon. 100% Kreativitás – Katalógus

Műcsarnok, 2014, 526 oldal (magyar-angol nyelven)

Szöveg: Bojár Iván András

szalon_katalogus

Bárhonnan is közelítünk, az máris biztos, hogy az első nemzeti szalon kiállítás – összes lehetőségével és adottságával – fundamentális jelentőségű alkalom arra, hogy a kommunizmusból kiszabaduló kortárs hazai építészet összefüggéseit, irányait megértsük. És az is bizonyosság, hogy az invenciózusan tervezett, szépen kivitelezett nagyszabású tárlatot kísérő katalógus is hosszú időre meghatározó referenciapontnak számít majd a magyar építészet önképe számára. Szegő György – lényegében hordozhatóvá és időben kiterjeszthetővé téve a kiállítás élményét, a Műcsarnok tereiben megfogalmazott összefüggéseket – ebben a kötetben is meg tudta teremteni azt, ami a legfontosabb: szintézist.
A kiállításon is, majd a katalógust a kezembe véve, igyekeztem a lehető legavatatlanabbul közelíteni. Akár egy külföldi turista, aki egy furcsa nyelven beszélő nép gyönyörű fővárosában betéved egy nemzeti magánügynek számító kiállításra és ott körbenéz. Nyilván sokan és sok esetben játsszuk ezt a játékot. E kísérletemben segítségemre volt, hogy pár napja, másfélezer kilométerre Budapesttől egy különösen sokszínű multikulturális társaságban futottam bele olyan külföldiekbe, akik látták a kiállítást, és szakmai felkészültségük okán érvényes véleményük volt róla. A tárlat ötletességét és nagyszerű kivitelezését dicsérték. A kötetben is felsorakoztatott több száz projekt alapján valóban az a kép alakul ki az olvasóban, hogy itt most tényleg valami nagyon erőteljes és fontos építészet kezd kibontakozni. A külföldiek reakciói is ezt igazolták. Itt a Kárpát-medencében, legalábbis az építészet frontján, egyedi és különleges erjedés zajlik. Temérdek kimagasló egyéni teljesítmény, nagyszerű aktív életművek bontakoznak ki, melyek – a kötetben is feltárt módon – sokrétegű szakmai és kulturális tradíciókra épülnek. A kötet alapján azt látni, hogy a magyar tervezői kultúra hosszú évtizedek megterhelő ideológiai és esztétikai befolyásai alól kiszabadulva – minden elkerülhetetlen napi nehézsége mellett is – egészséges teremtőképességgel működik.
Másfélezer kilométer távolságból az organikus – nem organikus tendenciák határai elmosódnak. Jelentőségüket vesztik. Kívülről figyelve mindennek semmi jelentősége nincs: templomokat, borászatokat, villákat lát a könyvet lapozgató, s ezek együttese egy erőteljes és közel egységes korjelleget hordozó, hasonló problematikák mentén működő szakmai közgondolkodást láttatnak.
A kötet egy-egy gondolati sűrűsödési pont köré rendezi ezeket a jelenségeket. Fejezetek, tanulmányok bontják ki, hogy ki mit ért a kortárs architektúránkban élő ornamentikus vagy díszítő hagyomány továbbélése alatt. Hogy mennyire determináló az iskola, ahonnan a mai fontos tervezők kijöttek. És így tovább. Mindezekben természetesen sok az esetlegesség, hiszen személyes közelítésekről, nézőpontokról van szó. Mégis, és szerintem a kötet ezért is fogja haszonnal betölteni a rátestált alapvető orientáló, oktató szerepet, mert végső soron egy ki nem mondott, de létező kánon, a szakmai közmegegyezés által elfogadott értékrendszerrel azonosságban született. A beválogatott projekteknek legfeljebb egy egészen parányi hányada lehet szakmai vita tárgya. Mint már utaltam rá: ebben a kötetben Szegő a mai magyar építészet minőségelvű szintézisét teremtette meg. Ez a pillanat lehetne a megnyugvás pillanata. A közel három évtizede indult kortárs építészeti mozgalmak révbe értek.
A tanulmányok szerzői: Sulyok Miklós, Golda János, Radványi György, Sylvester Ádám és Szegő György.