• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Tiszta szimbolika

    Református közösségi ház, Szandaszőlős

    Építész: Sajtos Gábor
    Szöveg: Csontó Sándor
    Fotók: Hajdú József

    Szépen gyarapodik a rendszerváltás óta a magyar felekezetek templomi, szociális és oktatási célokat szolgáló épületeinek száma. E sorban a legifjabb a Szolnoki Református Egyházközség Szandaszőlősi Református Közösségi Háza harangtoronnyal, amelyet 2012 októberében szenteltek fel.
    A tervezett együttes három különálló egysége a templom, a harangláb és a lelkészi hivatalt is magában foglaló gyülekezeti ház. Ez a három önálló tömegeket alkotva, mégis szoros összefüggésben, egymástól elválaszthatatlanul áll össze eggyé. Az első ütemben a gyülekezeti ház és a harangtorony épült meg. Az építészeti koncepció puritán egyszerűsége a meglepetés erejével hat. Sajtosék korábbi egyházi megbízásaikban is – a budapesti Szent Rita és a kisfakosi ferences kápolna – hagyományokat tisztelő, de a kortárs építészet új gondolatait, a továbblépés útjait kereső terveket tettek az asztalra.
    Szandaszőlősön is egy letisztult, erőteljes karakter érvényesül. A mintaszerű terv a célszerűségben és a tisztaságban fogant, nem akar többnek látszani, mint ami, mégis rengeteg mondanivalója van. Az épületegyüttes sajátos tömegalakítása egyszerre idézi meg a tehetős parasztporták és az erdélyi erődtemplomok archetípusát. A tárgyi megfogalmazás minimális gesztusai, ugyanakkor nagyon világos és egyértelmű utalásai az épületek és a lelkek összetartozásának érzését erősítik.

    Építészet: SAGRA Építész Kft.
    Vezető tervező: Sajtos Gábor
    Építész munkatársak: Grand Gabriella, Páll András, Virág Péter, Németh Regina
    Tartószerkezet: Horváth Csaba
    Épületgépészet: Almási Zsolt, Kurunczi György
    Elektromosság: Gombás Lukács
    Építtető: Szolnoki Református Egyházközség