Dinamikus képlet – pozitív energiákkal

Ha a kortárs építészet értékei gyakran láthatatlanok is, vagy idegenek a nagyközönség számára, a Medve utcai irodaház bizonyosan érdeklődést vált ki azokból, akik a környéken sétálnak. A laikus számára a konténer méretű, egymásra pakolt üvegdobozok inkább idézhetik fel a gyerekek legóból vagy fakockából való építőjátékait, mint korábbi…

Vizek ünnepe

Márciusra készült el Dánia legnagyobb akváriuma, a Blue Planet. Építészeti kialakítása egy szimbólumra épül, de annál jóval messzebbre visz: a formában megjelenített örvény a 21. századi civilizációnak a vízzel való bonyolult viszonyát is kifejezi. A Koppenhágát övező, tengerparti erdős területen, Charlottenlundban 1939-ben…

A megtalált Vendvidék

A Rába-völgy felől, Máriaújfalun keresztül közelítem Orfalut. Gyönyörű, hétkilométeres, kacskaringós erdei úton kell menni magas-törzsű, szálfenyők között, el a Fekete-tó mellett (később kiderül ez egy híres tőzeg-láp, ahol a legenda szerint egy templom süllyedt el), aztán egy „de ismerős ház” következik beljebb az úttól (U. Nagy Gábor háza)…

Az idő látható története

A Várhegyre felkúszó vízivárosi lépcsők egyikén, a Pala utca – Kapucinus utca sarkán régóta romosan áll egy kis lakóház. A hozzáértők nyomokban felismerhették rajta a barokk a későbbi korok egy-egy jellegzetes vonását, de laikus szemlélő csak annyit látott belőle, hogy a környék régi épületeihez hasonló tömege…

A Négy Szabadság Parkja

Negyven éve fogott bele Louis Kahn a Roosevelt elnök emlékének szentelt New York-i park tervezésébe. Egy évvel később az építész meghalt, a mű befejezetlen maradt; végül 2010-ben tették le az alapkövet és 2012 októberében felavatták a Mitchell | Giurgola építésziroda által befejezett Négy Szabadság Parkját. Idén az építmény…

A borkultúra összetett élménye

Talán annak az erős képzeteket keltő dűlőnek az elnevezése – Holdvölgy –, amelyről a borászat is a nevét kapta, lehetett az első ihletője a megbízónak és az építésznek. Az újjáformált és új elemek kellő arányú vegyítéséből álló épületegyüttes hangulatának elgondolásában: a hűvös fényekkel megvilágított terek, a kő, fém, üveg színei…

Észak és Dél géniusza Tirolban

Az idén átadott épületet „az első múzeum az olasz autópályákon” szlogen hirdeti a világhálón. Van egy felülmúlhatatlan építészeti előzménye: az első autópálya-templom, Giovanni Michelucci fantasztikus organikus-modern architektúrája az Autostrada del Sole-n (1964). Az az épület máig több, mint Isten háza. Ez sem csak sztráda-múzeum…

Körbezárt értékek

2012-ben két nagyszabású projekt is megvalósult a Toya Design építésziroda tervezésében Poznańban. Mindkettő az építészeti örökség megőrzésével, ugyanakkor annak funkcionális és befogadói igényeknek megfelelő adaptálásával foglalkozik. A ZAMEK Kulturális Központ átalakítása során a neoromán épületet keretként…

Építészetek a két pólusról

A DAM kiállításai egyszerre pillantanak a fejlődés / növekedés bűvöletében működő gigantikus – globális építkezéseknek biztos hátteret nyújtó tartószerkezet-tervező szürke eminenciásokra és a fenntarthatatlan folyamat kritikáját példamutató munkákkal, ugyancsak a háttérben megfogalmazó „misszionárius” építészekre.

Adalberto Libera ideális városa

A MART (Museo dell’Arte Moderna e Contemporanea, Rovereto) Adalberto Libera születésének 110., halálának 50. évfordulójára rendezett kiállítást Adalberto Libera: az ideális város címmel. Az expozíció kurátora, az építész Nicola Di Battista párhuzamba állítja Libera térkoncepcióját és a tér-ember kapcsolatának megoldásait mai kiállítási…

Rembrandt tájképgrafikái

Már a 18. században komoly Rembrandt anyaggal rendelkezett a gyűjteményt alapító Friedrich Städel. A mostani tárlat 60 lapjából 46 ma is a Städel birtokában van, csaknem a teljes tájkép-tematikával rendelkeznek. Kettős jelentősége van ennek az életműben. Egyrészt, mert szinte csak az 1640-es évtizedben készített ilyen lapokat.

Közterek és lakatlanok

Három friss kezdeményezés is a kihasználatlan városi terek felé fordítoja a figyelmet: a KÉK Lakatlan című projektje, a Fővárosi Önkormányzat Rögtön Jövök pályázata, illetve az idei év nagy budapesti pályázata, a Tér Köz, melynek az ősz folyamán lesz az eredményhirdetése. 2012 őszén a KÉK előadás- és beszélgetéssorozatot…