Építész tábor Biharban

A debreceni Alkotó Műhely négy éve fogja össze a debreceni fiatal építészeket. A 2012-ben Alkotó Műhely Építész Egyesület név alatt bejegyzett szervezet célja a Debrecenben és környékén élő, dolgozó építészek és az építészet iránt érdeklődők folyamatos továbbképzésének, munkásságának, a vizuális kultúrával való foglalkozás támogatása, segítése.

Egy településközpont újjászületése

A gazdasági válság elmélyülését az építészirodák az egyes megbízások megtorpanásán, az egyre ritkábban megvalósuló terveik számán keresztül tapasztalják leginkább. Az elnyert megbízatások egy része már a tanulmányterv szintjén megáll, de a szerencsésebbek is sokszor csak az engedélyezési terv fázisáig jutnak el. Vannak, amelyekből kiviteli…

Közös tér – közös örökség

1998-ban hirdette meg a kulturális tárca (NKÖM) az értékes épületállomány megóvását, s a szellemi hagyományok továbbörökítését célzó, az országhatáron túl élő magyar közösségek számára is elérhető Nemzeti Örökség Programot. Az anyagi és szakmai segítség elsőrendű célja a műemléki kutatást, dokumentálást követő szakszerű állagmegóvás…

Kondor évforduló – káosz és rendszer

Debrecenben a télen Kondor Béla halálának 30. évfordulójára Hornyik Sándor kurátor rendezett tárlatot. A katalógusban Az apokalipszis motorosa. Káosz és rendszer Kondor Béla világában c. tanulmányát is közli. A néző-olvasó számára nem lehet kétséges, hogy a Kondor-életmű – mind az emberiség eszkatológiai programjának, mind a honi művészet…

Átjárások

Vásárhelyi Antal grafikusművész kiállítása
Kós Károly terem, MÉSZ Székház, 2013. július 22 – augusztus 2.
Megnyitó: 2013. július 22., 18.00
Köszöntőt mond: Gáborjáni Szabó Péter
A kiállítást megnyitja: Váncsa István újságíró

Improvisation is/as Architecture

“JUST ARCHITECTURE?” 3. kísérleti kiállítás és konferencia, FUGA
Kiállítás: 2013. október 28 – november 19.
Konferencia: 2013. november 7-8.
Az improvizáció az építészek nélkülözhetetlen készsége. Meghatározó szerepe van minden olyan építészet számára belátható folyamatban…

Az idő volt a zsidó lét vezérfonala

Klein Rudolf: Zsinagógaépítészet Kelet-Közép Európában
Bástya Galéria, Kassa, 2013. július 11-28.
A kiállítás fókuszában a zsinagóga áll, a zsidó szellemi és közösségi élet alapja. Utóbbi maga is alapvető változásokon esett át 1760-tól kezdve a 2. világháború kezdetéig. E mostani kiállítás a korábbi korszakokra is utal…

Építészek Szentendrén

Szekko V. -Építészek Szentendrén
Ferenczy Múzeum, Szentendre, 2013. július 13 – szeptember 8.
Megnyitó: 2013. július 13. 18.00
Köszöntőt mond: Dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton
A kiállítást megnyitja: Golda János

Az év építészeti fotója 2013 pályázat

A Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Építész Kamara az Építészeti Fotográfusok Nyílt Társasága szakmai közreműködésével 2013-ban is meghirdeti “Az év építészeti fotója“ pályázatot. A pályázat mindenkori célja a magyarországi épített értékek népszerűsítése, a magyar építészet magas színvonalú bemutatása.

Múzeumi Negyed ötletpályázat

Az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes (továbbiakban Múzeumi Negyed) épületeinek környezetalakítási, urbanisztikai, elhelyezési javaslatának megtervezése. A Városliget 29732/1. helyrajzi számú telkén, kiemelten az Ötvenhatosok terén és környezetében a múzeumok elhelyezése, a környezetük revitalizációja a védelem…

Nationalpark

A svájci Chur múzeuma eredetileg egy Planta nevű, a 19. századi Egyiptomban meggazdagodott kereskedő palotája volt. A képzőművészeti anyagból és a természettudományi gyűjteményből kantonmúzeum nőtt, utóbbi külön részleg a 90-es években új helyre költözött, a helyén 2016-ra bővítés épül. A múzeumi funkció emlékére készült…

Amrita

Ötven óriási méretű tablón mutatja be az indiai modern festészet megújítójaként számon tartott, indiai–magyar festőművész életét az Amrita című kiállítás a Nemzeti Múzeum kerítése előtt. A többnyire Amrita apja, Umrao Singh és Baktay Ervin által készített fotók bemutatják a tragikusan fiatalon elhunyt művész mozgalmas életét. 2013-ban az indiai…