Rögtön jövök!

​Lezárult Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala Rögtön jövök! címmel, az üres üzlethelyiségek kezelésének témájában kiírt, másfélmillió forintos díjazású ötletpályázata pénteken. Az eredményeket a belváros Kossuth Lajos utcai egyik üres üzlethelyiségben hirdették ki, a beérkezett 105 darab pályaművekből kiállítás nyílt.

MÉSZ Közgyűlés 2013

A Magyar Építőművészek Szövetsége május 6-án tartotta 2013. évi rendes közgyűlését. A közgyűlés elején olvasták fel Borvendég Béla nyílt levelét, amelyben egy 1989-es felszólalását idézi, párhuzamot vonva a mai helyzettel. A levél zárórészletét közöljük, a teljes szöveg a meszorg.hu oldalon olvasható.

A múlt jövője

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata konferenciát rendezett Budapest középtávú fejlesztéséről. Marosi Miklós elnök felvezetőjében az építészek nevében aggodalmát fejezte ki: Budapestnek évtizedek óta nincs stratégiája. A végre megindult változásokat üdvözölte Fekete György, az MMA elnöke…

Pragmatikus regionalizmus

Egyes épületek annak ellenére gazdagítják a hazai építészeti regionalizmus bizonytalan és többértelmű fogalmával körülírható építészeti viselkedésmintáinkat, hogy létrejöttüket elsősorban pragmatikus szempontok határozzák meg. Ilyen épület a közelmúltból Dévényi Tamás sóskúti „H”-háza, amelyben a regionális…

Dallamtöredékekből kortárs zenepalota

Jelentős új kulturális helyszínnel gazdagodott Belső-Ferencváros. A budapesti zenei élet pedig egy olyan kortárs reprezentatív intézményt kapott, amelyre évtizedek óta igény van. A szocialista korszak 3T kultúrpolitikájának tűrt, tiltott helyzetével szemben a Ligeti, Kurtág és Eötvös fémjelezte kortárs vonalat ma idehaza is sikerre vihetik…

A hétköznapok klasszikus eleganciája

200 éve – norvég apától, dán anyától – született Koppenhágában a 19. század meghatározó építésze. Keresztül-kasul vándorolta Európát – Athén, Berlin, Innsbruck, Verona, Velence voltak a fő állomások. De legjelentősebb hatása a bécsi Ringstrasse korszakára volt. Az Athént alakító Edward Schaubert urbanista el volt bűvölve…

Történetiség és költőiség

A berlini Kupferstichkabinett nemzetközi együttműködésben megvalósult, nagyszabású Karl Friedrich Schinkel (1781–1841) kiállítása az ismert építészeti, történeti és esztétikai szempontok mellett vizsgálja az életmű európai jelentőségét, hozzájárulását Poroszország gazdasági fejlődéséhez és a korabeli történeti gondolkodás átalakulásához.

Kápolnák a „másik Magyarországnak”

Kölcsönvenném Bukta Imre nagysikerű kiállításának címét, hogy érzékeltessem, milyen közegben születtek, „élnek” Kovács Ágnes kápolnái. Az olvasó írásom utolsó soraiban találja a miértet. Kovács Ágnes az utóbbi nyolc évben három kápolnát tervezett Északkelet-Magyarországon: Szent Jakab kápolna, Sajóhídvég; Szent Erzsébet kápolna…

Székforgató – Újabb kutatások a térről

Talán szerencsésebb gyorsan átlapozni a „tér” címszót a Wikipédiában, mert a laikus elme a galaxisklaszterek által kifeszített tér modellrajzánál elborzad. A körénk görbülő tapasztalati világ behúzódik a fizika, a szuperszimmetriák, a húrelmélet mögötti sötét sarokba. A neurológia nem is olyan régen kezdte leírni a rezonancia…

Belvárosi funkcióvadászat

2012. október 25-én a BME Urbanisztika Tanszéke Budapest címmel szimpóziumot rendezett, melyen a tanszék oktatói és PhD hallgatói mutatták be a fővárost érintő kutatásaikat. Jelen írás a szerzők ott elhangzott előadása nyomán született és arra vállalkozik, hogy röviden ismertesse a két párhuzamosan futó kutatás előzményeit, fő irányait…

Jó szóval oktasd, játszani is engedd…

A győri építészképzést a Győri Műteremház kiállításával mutatta be a FUGA (2013. 04. 12 – 05. 01.). A képzés kidolgozói – Bodrossy Attila, Czigány Tamás, és az időközben hozzájuk csatlakozott generáció: Cseh András és Tátrai Ádám – küldetésüknek tekintik, hogy attrakciótól mentes, egyszerű építészeti válasz keresésére biztassák hallgatóikat.

Az elmúlt jövő rekonstrukciója

A Berlini Fal leomlását követően a poszt-szocialista tájművészek egész generációjának nyújtott inspiráló kutatási terepet. A meglepő, informális városi helyzetek vagy megkopott jövőképek után kutatva sokan úgy tekintettek a szocializmus tárgyaira, mint puszta esztétikai jelenségekre: kiemelve őket kontextusukból, műtárgyként…