Csonka Pál érem 2018

A Magyar Építőművészek Szövetsége Csonka Pál professzor úr emlékére 1988-ban alapított Csonka Pál éremet 2018. július 9-én a MÉSZ székházában ünnepélyes díjátadó keretében Patonai Dénes DLA prof. emeritus építészmérnök és (posztumusz) Nagy Bence Ybl díjas szerkezettervező alkotópárosnak adományozta. A kitüntetés az építészek és a tartószerkezet-tervezők munkáját és alkotó együttműködését hivatott elismerni. Az alábbiakban Hegedűs Péter […]

A MÉSZ éves Közgyűlése

Építészek Háza, 2018. június 4. Szöveg: Götz Eszter Fotók: MÉSZ Június elején tartotta meg a Magyar Építőművészek Szövetsége az évi rendes közgyűlését az Építészek Háza Kós Károly-termében. Krizsán András üdvözlő szavai után Fürjes Balázs kormánybiztos, Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke, Winkler Barnabás, a Széchenyi Irodalmi […]

Galvani-híd, Budapest

Az Új Duna-híd meghívásos nemzetközi tervpályázat eredménye 2017 nyarán a kormány és Budapest Főváros Önkormányzata közös kezdeményezésére meghívásos nemzetközi tervpályázatot hirdettek a Dél-Budát Csepellel összekötő új Duna-híd tervezésére. Az elmúlt években széles szakmai egyeztetési folyamat keretében az érvényben lévő országos és főváros fejlesztési tervek mentén, egyedülálló alapossággal került áttekintésre a főváros meglévő városszerkezete és közlekedési […]

Kitüntetések, 2018. március 15.

Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából az idén is számos állami és szakmai kitüntetést adtak át. A díjazottak közül kiemeljük azokat az alkotókat, akiknek tevékenysége az építészet, az épített környezet, illetve a társművészetek képviselőiként kaptak ebben az évben elismerést. A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott a magyar építészeti kultúra érdekében több mint hat évtizede […]

Here We Are – Architectural Photography Award

Nemzetközi építészet fotó, kiállítássorozat Budapest, Prága, Krakkó, Pozsony, 2017. november 22. – április 30. Szöveg: Pálinkás Edit A Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Építőművészet folyóirat a visegrádi országok összefogásával 2017 tavaszán nemzetközi fotópályázatot hirdetett: professzionális és nyílt kategóriában várták a világ különböző tájain készült építészeti fotókat. A pályázat célja az volt, hogy az építészeti […]

Király Gyógyfürdő rekonstrukciója és bővítése

A tervpályázat eredménye A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által kiírt nyílt, titkos ötletpályázat a Király Gyógyfürdő rekonstrukciójára és bővítésének tervezési munkáira a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai közreműködésével került lebonyolításra. A Király Gyógyfürdő az egyetlen olyan, nemzetközi jelentőségű, napjainkban is üzemeltetett fürdő a fővárosban, melyet Buda török megszállása idején építettek. Vízellátása az építéskor és jelenleg […]

Székesfehérvár történeti központja

A nyílt építészeti pályázat eredménye A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Építőművészeti Tagozata által kiírt nyílt építészeti pályázat karakteres építészeti eszközökkel megfogalmazott, az egyedülálló építészettörténeti és régészeti emlékeket méltó módon bemutató hely megalkotását célozta meg Székesfehérvár történelmi központjában, ahol a látogatók megismerkedhetnek az Árpád-ház szellemi és tárgyi örökségével. A pályázat a 40. életévüket be nem töltött […]

Fiatalok feketén-fehéren 2017 pályázat

MÉSZ Kós Károly terme, 2018. február 6–19. Szöveg: Borsos András Az f_f_f 2017 Reischl Gábornak, a MÉSZ néhai elnökének, kezdeményezésére 2006-ban elindított és kétévente megrendezett program folytatása. A pályázat célja a fiatal magyar építészek és tájépítészek legjobb eredményeinek bemutatása, valamint felmérni, hogyan működnek együtt, hogyan folytatják a hagyományokat és járulnak hozzá egy hely vagy közösség […]

Az építészet mint társadalmi érték

Pro Architectura díj, Média Építészeti Díja, Budapest Építészeti Nívódíj, Ezüst Ácsceruza díj Szöveg: Götz Eszter 2017 őszén néhány hét különbséggel négy fontos építészeti díjat adtak át, melyek a szakmai társadalmi megbecsülését, az építészet és a nyilvánosság kapcsolatát erősítik. Október 31-én a Parlamentben a magyar építészeti kultúra népszerűsítésében és a minőségi épített környezet létrehozásában elért kiemelkedő […]

Architectural Photography Award 2017

Díjátadó a Műcsarnokban és kiállítás a MÉSZ Kós Károly termében Szöveg: Pálinkás Edit A Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Építőművészet folyóirat 2017. június 15-én nemzetközi fotópályázatot írt ki: professzionális és nyílt kategóriában várták a világ különböző tájain készült építészeti fotókat. A pályázat célja az volt, hogy az építészeti fotón keresztül az épített környezetről való […]

MTA Agrártudományi Kutatási Tömb, Martonvásár

A pályázat eredménye A martonvásári agrár-innovációs centrum (a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont új kutatási tömbje) kialakításával és egyes agrárturisztikai fejlesztések előmozdítására a martonvásári kutatótömb megvalósításának első lépéseként az MTA 2017. április 21-én nyílt, titkos tervpályázatot írt ki a kutatótömb tervezésére. A tervezendő épület több intézményi osztály számára biztosít kutatóhelyet. Az MTA ATK 2019-ig felépülő, […]

Építészet Világnapja a MÉSZ-ben

MÉSZ, 2017. október 2. Szöveg: Götz Eszter Az UIA, az Építészek Nemzetközi Szövetsége 1998-ban nyilvánította október első hétfőjét az Építészek Világnapjává, hogy ezzel is felhívja a figyelmet az ember környezetét meghatározó módon alakító építészetre. Az idei világnapot a MÉSZ számos programmal ünnepelte az Építészek Házában. Délelőtt a Kós Károly-teremben ünnepi köszöntők nyitották az események sorát, […]