Bartók (szintén) kultucca

Éppen a Ráday sikerét irigyelte meg most Újbuda, s – a déli Váci utca nyomvonalát átkanyarítva a megújított Szabadság hídon – a Szent Gellért tértől a Móricz Zsigmond körtérig kultúrnegyedet akar kialakítani a Bartók Béla útból, Gárdonyi Géza téri központtal, a Bercsényi utca bevezető szakaszának bevonásával.

Egy tanszék ünnepe

80 éves a BME Urbanisztika Tanszéke, és az évfordulót szerte a városban, sokféle programmal és bemutatóval ünnepeli. Az 1929-ben alapított tanszéken három nemzedéknyi városépítész, várostervező nőtt föl, szoros viszonyban: oktatók és hallgatók, munkatársak, mesterek és tanítványok valamennyien.

Jó / rossz jelek olvasata

„Hegyi kőrakás, karc a városi falon, gesztusok, szignálok, a fekete macska, vagy akár egy mimika – mind mögött mindig ott a jelentés. Vagyis, minden jel.” – vezeti be az egykori karmelita kolostorból lett, most felújított grazi Vokult néprajzi múzeum tárlatát Eva Kreissl kurátor.

Ráday Kult²ucca Workshop

Csaknem tíz alkotócsoport mutatta be a Ráday Kult2uccával kapcsolatos gondolatait a formatervező hallgatók műtermében. A bemutatók a hallgatói ötletpályázat műhely-megbeszélései közé is illeszkedtek. A munka közben látott anyag izgalmát korunk világszemléletének kivetülése, a leendő művészek korosztályának sajátosságaiból származó nézőpontok együttes jelenléte adta.

Templomtorony, Győr, Insula Lutherana tömb

A győri Evangélikus Öregtemplom 1783-85-ben épült a türelmi rendelet alapján. Ennek értelmében a templom csak az utcafontról elzárva, torony nélkül épülhetett. A Karzat Alapítvány az Öregtemplom tömbjében az egykori tiltás miatt elmaradt harangtorony elhelyezésére és tervezésére várt ötleteket.

Amerigo Tot (1909-1984) – köztéri epizódok

Amolyan mea culpa tárlatot rendezett a Ludwig Múzeum: a Kádár-korszakban ünnepelt, világhírű Amerigo Tot, emigráns (1931) baloldali szobrász szinte elfeledett munkásságának lehetséges új szempontjait kínálja Mélyi József kurátor, Nemes Péter szakértő és a kiállítás designját jegyző Batisz Miklós.

Németh István belsőépítész

A kötet három részre oszlik. Írásokra, részletek saját naplójából, egy pályaelemzés Dr. Vámossy Ferenctől, Némethtel húsz éven át együtt tanító, az oktatás új szemléletét Szrogh Györggyel, Király Józseffel és Jánossy Györggyel együtt alakító építészettörténésztől, és egy, az alkotói pálya hangsúlyait kiemelő vázlattal Kiss Évától.

Novák Ede (1888-1951) emlékkiállítása

Novák Ede unokája elhatározta, hogy kiállítást ajándékoz édesapjának. Az életmű ugyanis feltáratlan, az építész szűkszavú életrajza, a Tér és Forma, illetve az Új Építészet-beli publikációk, a szakirodalomban előforduló néhány említés jelenthetett csak kiindulópontot a termékeny tervezői pálya bemutatásához.

Schall József kiállítása

Schall József (1913-89) életművének bemutatása azokat az építészeti alapokat járja körül, amelyek megismertetése a HAP galéria eddigi kiállításait is jellemezték. A bemutatott életmű újra annak a ténynek a bizonyítása, hogy a korszerű hazai építészet az európai építészet része és eredményei csak ebben az összefüggésben értelmezhetők.

A design jegyében

A Design Terminál Nonprofit Kft. a Magyar Formatervezési Tanács védnökségével 2009. október 2-11. között hatodik alkalommal rendezte meg a Design Hét Budapest című eseménysorozatot, aktuálisan a Kreativitás és Innováció Európai Éve programjának hivatalos részeként.