A jövő városa

Budapest 2050 Szöveg: Alföldi György „New York azért oly csillogó és vitális mindig, mert az emberek nap mint nap megújítják, írja Jane Jacobs (J. Jacobs, 2014). Elmondható-e ez Budapestre is? Tanulmányomban azt a kérdést járom körül, hogy milyen lesz Budapest 2050-ben, milyen módon befolyásolja a fővárosban zajló élet az épített környezet változását a múltban és […]

A nevezetes magyar ORSZÁGHÁZ és a tér, ahol áll

Török András, Wachsler Tamás: A nevezetes magyar ORSZÁGHÁZ és a tér, ahol áll Kiadta az Országgyűlés Hivatala, 2015, 365 oldal Szöveg: Szegő György A téma az építészet fogalma – egyetlen ház tükrében. Egyik szerzője, Wachsler Tamás építész, aki tíz évig dolgozott a T. Házban – az ő bennfentes és profi fotói adják a könyv vázát. […]

fiatalok_feketén_fehéren 2015

Pályázat és vándorkiállítás Szöveg: Borsos András A Magyar Építőművészek Szövetsége kétévente fiatal építészeknek és tájépítészeknek meg-rendezett pályázatát és vándorkiállítását dr. Reischl Gábor az egyesület néhai elnöke indította útjára 2006-ban. A program hagyományosan az egyik első megjelenése a később nagy sikere-ket elérő alkotóknak. Az egyetemi vezetőkből, MÉSZ elnökségi tagból, tájépítészből és az előző ciklus egy nyerteséből […]

A Visegrádi Négyek családi házai

Vándorkiállítás PTE Műszaki és Informatikai Kar, Pécs, 2015. november 17–27. Szöveg: Borsos András A Visegrádi Négyek családi házait bemutató vándorkiállítás a Magyar Építőművészek Szövetsége évente megrendezésre kerülő nemzetközi rendezvénysorozata, amely 2015-ben immár nyolcadik alkalommal jelentkezik. Az országok szakmai szervezeteinek válogatásában tíz-tíz épülettel mutatja be Közép-Európa ebben a műfajban készült legjobbjait. A magyar családi házakat az […]

Harry Seidler: Painting Toward Architecture

Ponton Galéria, 2015. november 5. – december 19. A Painting Toward Architecture című utazó kiállítás az elmúlt három évben bejárta a világot. A sorozat zárásaként a Ponton Galériában látható tárlat Ausztrália 20. századi ikonikus építésze, Harry Seidler (1923–2006) munkásságáról ad átfogó képet. A kurátori koncepció különös figyelmet szentel a design- és építészettörténetben elfoglalt helyére, bemutatja […]

Az év belsőépítésze díj 2014

2014-ben Az év belsőépítésze címet Somogyi Pál érdemelte ki a székesfehérvári Szent Gellért Hotel és Tanulmányi Ház rekonstrukciójával. A szakmai zsűri örömmel állapította meg, hogy Somogyi Pál a tőle megszokott, eddig beadott és ismert módon „magas szakmai színvonalon túl is különlegesen tiszta formákkal kiérdemelten, lenyűgöző eleganciával fogalmazta meg enteriőrjeit. A Laki Péter által 1998-ban alapított […]

Virágárusító pavilon – Hallgatói ötletpályázat

Pályázati felhívás Tisztelt felsőfokú építészképző oktatási intézmény hallgatója! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata hallgatói ötletpályázatot írt ki a Budapest, XIX. kerület Temető közben 4 db virágárusító pavilon elhelyezésére, építészeti megjelenésének módjára, környezetének kialakítására a tervezési programban meghatározottak szerint. A tervpályázaton Magyarország valamennyi felsőfokú építészképző oktatási intézményének hallgatója részt vehet. […]

A globális világ kihívásai

Csütörtöki Iskola – Prof. László Ervin előadása MÉSZ Székház, 2015. december 17., 17 óra László Ervin Olaszországban élő tudományfilozófus, író, a Római Klub, a Nemzetközi Tudományos Akadémia (International Academy of Science) és a Művészeti és Tudományos Világakadémia (World Academy of Arts and Science) tagja. 1996-ban az Európai Evolúciós Ügyvezetés és Felsőfokú Tudományok Akadémiájának (The Europan […]

A volt Bányakórház területének hasznosítása

Tervpályázat a volt Bányakórház területének hasznosítására, Tatabánya A volt Bányakórház 2800 Tatabánya, Semmelweis u. 2-4. (hrsz.: 2090/2) szám alatt található. A tervezési feladat a meglévő, leromlott állapotú épületek elbontásával kialakuló terület hasznosítási lehetőségeinek feltárása, egy élhető, a felvidéki bányászvárosok hangulatát idéző, kisvárosias beépítésű, társasházas lakóterület kialakítása, piacképes lakásméretek létesítésével olyan lakóközösségek kialakítása, amely hosszútávon biztosítja […]

Az első világháború hőseinek központi emlékhelye

Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság ötletpályázatot ír ki az első világháború hőseinek központi emlékhelyének elhelyezésére, kialakítására és megformálására. A nyílt pályázatra építészeti és képzőművészeti ötleteket, lehetséges megoldásokat várnak. Az ötletpályázat alapadatai Kiíró: Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság, 1122 Budapest, Határőr út 35. Lebonyolító: Benczúr & Partner Építész Kft., 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24. Kapcsolattartó: Benczúr […]

Budakeszi Városközpont Ötletpályázat

Budakeszi Város Önkormányzata nyílt, titkos ötletpályázatot ír ki Budakeszi Fő utca és Kossuth Lajos utca találkozásánál a meglévő Művelődési ház és közvetlen környezetének rendezésére, új közösségi ház, egészségház, könyvtár, üzletek és lakások megtervezésére. Helyszín adottságainak ismertetése A Fő utcai házsor: A tervezési helyszín a Budakeszi Fő utca egységesen megmaradt fésűs/zártsorúsodó telekszerkezetébe ékelődik be. Az itt […]

Egy kis mustra 2015

Egy kis mustra 2015 Műemléki helyreállítások Pest megyében című kiadványának bemutatójára Pesti Vármegyeháza, 2015. december 15., 15 óra Köszöntőt mond: Dr. Tarnai Richárd a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja Dr. Nagy Gergely az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke Helyszín: Pesti Vármegyeháza földszinti Nyáry Pál terem, 1052 Bp., Városház u. 7.