„Örökmodern”

Emlékezés Tomay Tamásra (1948–2021) Szöveg: Ferkai András Turányi Gábor és Nagy Tamás után, az 1948–50 körül született „nagy generáció” harmadik jelentős képviselőjét vesztettük el január 8-án. Sok közös vonás található hármukban. Technikumból, illetve az Ybl Főiskoláról kerültek a Műegyetemre. Mesteriskolát végeztek. Állami tervezőirodákban töltötték pályájuk első évtizedét. Mindhárman dolgoztak a Buvátiban, de ami még fontosabb, […]

Zalotay Elemér 1932–2020

Szöveg: Szegő György A modern építészet legendája, a 2020. november 14-én elhunyt Zalotay Elemér a magyar és az egyetemes építészet emblematikus figurája volt, ezerszámra rajzolta terveit a jövőnek és csupán néhány nagyszerű, szoborkarakterű megépült házát hagyott ránk. Hívő modernistaként nem vett tudomást kora Magyarországának politikával terhelt építészeti viszonyairól. Megastruktúrákban gondolkodott, ami beleillett a hatvanas, hetvenes […]

Jánossy Johanna (1964–2020) emlékére

Szöveg: Kőrösi Boglárka Októberben hunyt el Jánossy Johanna építész, a MÉSZ és a Budapesti Építész Kamara tagja. Lehetetlen néhány bekezdésben megemlékezni sokszínű munkásságáról, ahogy szintén képtelenség szövegbe formálni azt az egész lényét átjáró melegséget, nagylelkűséget, különleges szépérzéket, tehetséget és erős igazságérzetet, amire gyászoló hozzátartozói mindig emlékezni fognak. Itthon a női építészek méltatlan alulreprezentáltsága, a szakma […]

Hajdú Virág 1967–2020

Szöveg: Hadik András   Fájó veszteség érte az építészettörténész szakmát: 2020. október 15-én elhunyt Hajdú Virág művészettörténész, aki majd húsz éven át volt a Magyar Építészeti Múzeum munkatársa. Még egyetemistaként ismertük meg őt, 1991-ben néhány hónapot fotónegatívok meghatározásával és leltározásával töltött nálunk. Ezután a lyoni Jean Moulin Egyetemen tanult ösztöndíjjal, hogy szakdolgozatának témáját a helyszínen […]

Callmeyer Ferenc DLA (1928–2020) emlékére

Szöveg: Winkler Barnabás A szomorú hír hallatán felelevenedik első találkozásom Callmeyer Ferenccel Sopronban, valamikor az ötvenes években, az édesapám vezette tanszéken. Akkor még nem tudtam, hogy egész építész életemben jelen lesz meghatározó alakja, korai Ybl-díjával, számos írásával és figyelmet keltő épületeivel. Miskolcon született 1928-ban, a Műegyetemen 1951-ben szerzett építész diplomát. A végzést követően mint előadó […]

In memoriam Kistelegdi István (1944–2020)

Szöveg: Bachmann Bálint Építésszé válásom számos pontján Kistelegdi István vonzáskörében találtam magamat. Ami akkor nem tűnt fel, csak most utólag, ahogy visszaemlékszem a gyerekkorom óta történtekre és arra, hogy édesapám barátja, alkotó- és tanártársa, Tapsi – ahogy szeretetteljesen szólították munkatársai – mindenhol ott volt és valamilyen módon hatást gyakorolt rám és az építészethez való viszonyomra. […]

Tradíció és innováció patikamérlegre téve

Nagy Tamás 1951–2020 Szöveg: Sulyok Miklós Gyásztól dermedt még a szív, nehéz a szó. Nagy Tamás, a mai magyar templomépítészet egyik legnagyobb alakja, alig több mint negyedévvel kollégája és barátja, Turányi Gábor halála után távozott közülünk. Összeköti őket közös építészetfelfogásuk, s hogy éppen Turányit követte a MOME Építészeti Tanszékének vezetői székében 2004-ben. De együtt szerepeltek […]

Radványi György 1949–2020

Szöveg: Szegő György   Néhány héttel 71. születésnapja előtt, június 26-án hunyt el az 1949. augusztus 4-én Ózdon született Radványi György Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, a BME címzetes egyetemi tanára. 1973-ban végzett a Műegyetem Építészkarán, 1986-tól lett vezető tervező, 2011-től hivatalosan főépítész. E minőségében megkerülhetetlen Sátoraljaújhelyen és Füzéren végzett munkája. Kiemelkedő […]

Szerdahelyi László (1962–2020)

Szöveg: Götz Eszter Kevés építész nevét jegyzi a szakmán kívüli közönség. A mindössze 58 évesen, július közepén elhunyt Szerdahelyi László markáns névjegyet hagyott Budapest és több hazai város arculatán, mégsem építészként hanem zenészként volt igazán ismert. A kilencvenes évek elején berobbant Azok a fiúk zenekar frontembereként jelentős hatást tett a magyar rockzenére. Egy építészeti folyóirat […]

Dietmar Steiner 1951–2020

Szöveg: Szegő György Május 15-én, 69 esztendősen elhunyt Dietmar Steiner építészeti szakíró, építészetkritikus és -történész. Nemzetközi presztízsét a Domus egykori szerkesztőjeként, majd a bécsi Architekturzentrum Wien 1993–2016 közötti  igazgatójaként szerezte. Vezetésének 23 éve alatt az intézmény egyszerű kiállítóhelyből Ausztria fontos, nemzetközileg is tekintélyes építészeti fóruma lett. Nekünk évtizedek óta érdemes figyelni, hogyan kezdte el Ausztria […]

Fekete György (1932– 2020) emlékére

Az átörökítő Szöveg: Szegő György Fekete György azok közé a pályatársaink közé tartozott, akik tudták, mit kaptak az elődöktől, és egész pályája során azon munkálkodott, hogy ezt az örökséget gyarapítsa és továbbadja. Nehéz hiánytalanul felsorolni azokat az állami intézményeket, amelyeknek ott volt az alapításánál, a Nemzeti Kulturális Alaptól kezdve a szakmai szövetségeken, közép- és felsőfokú […]

Turányi Gábor (1948–2020)

Az érzékeny modernség építésze Szöveg: Sulyok Miklós Turányi Gábor, a mai magyar építészet kiemelkedő mestere, az 1970-es évek közepén szerezte diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen, amikor a modern építészet kiüresedett szólamai és a „szocializmus” szűkös anyagi lehetőségei uralták az építészeti színteret Magyarországon. Mestere Jurcsik Károly, aki mellett első munkahelyén, a Lakótervben öt évig dolgozott, döntő […]