Mies van der Rohe Díj 2013

A Harpa Koncert- és Konferenciaközpont az izlandi-dán médiaművész, Olafur Eliasson és a házat tervező Henning Larsen Architects együttműködésével valósult meg Reykjavik keleti kikötőjében. Az épületegyüttes annak a nagyszabású tervnek a része, amely a kikötő revitalizációját, a part és a városközpont összeköttetésének…

Tendenciák a kortárs észt építészetben

Andri Ksenofontov építész, művészetkritikus előadása
Sokszor elhangzott már, és nem alaptalanul: érdemes az észtekre figyelni, mert alighanem tudnak valamit. Ahhoz képest, hogy a 90-es évek elején ugyanolyan súlyos (ha nem súlyosabb) málhával álltak a rajtvonalhoz, mint mi, egy ideje már csak a hátukat leshetjük.

A szlömtől a divatos lakónegyedig: faépületek Tallinnban

Az észt főváros faépítészetének renoméja az utóbbi évtizedekben ugyanolyan nagy fejlődésen ment keresztül, mint az észt államé. Az egykoron az alacsony társadalmi státuszhoz köthető, málladozó faépületeket sorakoztató kerületek mára értékes lakókörzetekké váltak, ahol még a tömött pénztárcájúaknak is extra szerencse…

Boom/Room. Új észt építészet

2000 és 2008 között Észtország rendkívüli gazdasági fejlődésen ment keresztül. Az építőipar 90-es évek elején beköszöntött felvirágzása, ami a 2000-es évek elején kapott igazi lendületet, teljesen átformálta Észtország városainak kinézetét és atmoszféráját. A stabil gazdaság, az életszínvonal emelkedése…

Fénytér a trezorban

Az egykori páncélteremnek, a trezornak nincsenek ablakai, mégis valami fura, sűrített építészeti esszenciával bír. Homogén, szürke, monolit tér, ami egy szobrász irracionalitásra amúgy is hajlamos szellemét a legfontosabb értékek erőteljes megjelenítésére ösztönözheti. Nincs jelen a szokásos kiállítási arisztokratizmus.

MÉSZ Közgyűlés

Magyar Építőművészek Szövetsége 2013. évi rendes Közgyűlése
H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ, Nagyterem
1085 Budapest, Horánszky utca 13.
2013. május 6. hétfő 10 óra (regisztráció 9 órától)
Megnyitó: Sáros László György DLA elnök, MÉSZ

Együtt a közösségért

Egy évnyi munkával közel 22 000 ember életét tették jobbá a Holcim munkatársai. 24 helyszínen 147 munkatárs részvételével teljesítette a Holcim a február 15-én lezárult centenáriumi évre vállalat önkéntességi programját, amelynek során a dolgozók egy évnyi munkaórát fordítottak a helyi közösségek javára.

A kerámia terei

Rejka Erika keramikusművész
A kerámia terei / Láncolatok
DLA Mestermű bemutatása 2013. április 26., délelőtt 10 órára
MOME Ponton Galéria
A kiállítás megtekinthető 2013. április 26-tól május 11-ig

Bigot Pavilon

A Bigot-pavilon – szecessziós épületkerámiák Párizsból
Iparművészeti Múzeum, 2013. április 25 – szeptember 15.
megnyitó: 2013. április 25-én, csütörtökön 16 óra
A vendégeket köszönti Takács Imre
A kiállítást megnyitja: Őexcellenciája Roland Galharague

Közterület-megújítási Nívódíj 2013

A MUT idei országos konferenciájának helyszínen, Mosonmagyaróváron kiosztották a MUT és az ICOMOS által alapított Közterület-megújítási Nívódíjat. Nívódíjban részesült 2013-ban a budapesti, X. kerületi Újköztemető főbejáratának közterület-megújítása és a budapesti, XIII. kerületi Országbíró lakótelepének közterületi felújítása.

Hild János-díj 2013

A Magyar Urbanisztikai Társaság idei országos konferenciájának helyszínen, Mosonmagyaróváron kiosztották a MUT által alapított Egyéni Hild János-díjat. Egyéni Hild János-díjban részesült 2013-ban Aczél Gábor, Budapest egykori főépítésze, Brenner János építészmérnök és Keresztes Sándor, egykori környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter.

Budapesti változások – csírák

Közösségi zöldfelületek, FUGA, 2013. április 25. 18.00
Előadók: Kristin Faurest PhD és Tihanyi Dominika DLA
A válság és a környezeti paradigma változása átírja a városfejlesztést. Az elkövetkező évek olyan módszereket és eszközöket hoznak, amelyeknek ma csak csíráit ismerjük.