New Cabin Homes

Monsa, Barcelona, 2018, 142 oldal

Szöveg: Götz Eszter

A spanyol Monsa kiadó jelentetett meg egy válogatást a fenntartható építészet egyik önálló ágaként egyre népszerűbb, erdőben vagy vízparton, természeti környezetben, minimális környezetterheléssel járó ún. kabinházakból. A norvég, portugál, amerikai, új-zélandi, …

Architectural Photography Award 2017 kiállítás Pozsonyban

Galéria Architektúry SAS, Pozsony, 2018. április 11-27.

Pozsonyba érkezett a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Építőművészet folyóirat által kiírt nemzetközi építészeti fotópályázat díjnyerteseinek és döntőbe jutott alkotásainak kiállítása.
A Visegrádi Négyek országaiban bemutatkozó tárlat harmadik határon túli állomásának …

Székesfehérvár történeti központja

A nyílt építészeti pályázat eredménye

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Építőművészeti Tagozata által kiírt nyílt építészeti pályázat karakteres építészeti eszközökkel megfogalmazott, az egyedülálló építészettörténeti és régészeti emlékeket méltó módon bemutató hely megalkotását célozta meg Székesfehérvár történelmi központjában, ahol a …

Fiatalok feketén-fehéren 2017 pályázat

MÉSZ Kós Károly terme, 2018. február 6–19.

Szöveg: Borsos András

Az f_f_f 2017 Reischl Gábornak, a MÉSZ néhai elnökének, kezdeményezésére 2006-ban elindított és kétévente megrendezett program folytatása. A pályázat célja a fiatal magyar építészek és tájépítészek legjobb eredményeinek bemutatása, …

A színház mint közösségi tér

Az OISTAT 2017. évi színház-építészeti pályázata

Szöveg: Götz Eszter

1968-ban Prágában alakult meg a Szcenográfusok, Színháztechnikusok és Színházépítészek Nemzetközi Szervezete, az OISTAT, amely az UNESCO támogatásával jelentős szakmai események, találkozók szervezője lett. 2017-ben 10. alkalommal hirdetett a szervezet nemzetközi …

Architecture Copy Paste

Mindenki másol
Felix Madrazo and Winy Maas: Copy Paste. The Badass Architectural Copy Guide

Szöveg: Debreczeni Péter

Felix Madrazo és Winy Maas Copy Paste. The Badass Architectural Copy Guide című könyve egy mostanában egyre gyakrabban fölvetődő kérdéssel, a jogos …

A historizmus mestere

Dr. Pilkhoffer Mónika: Lang Adolf építész munkássága. TERC, Budapest, 2017, 216 oldal

Szöveg: Jeney András

Pilkhoffer Mónika a Pécsi Tudományegyetem történész képzettségű adjunktusa, akinek neve építészettörténészként régóta ismert. Első nagy terjedelmű monográfiája 2004-ben jelent meg Pécs századfordulós építészetéről, ezt …

SOS Brutalizmus

Mentsük meg a betonszörnyeket
DAM, Frankfurt, 2017. november 9. – 2018. április 2.

Szöveg: Szegő György
Fotók: DAM

Az 1950-es, 60-as, 70-es évek brutalista építészetét először tekinti át világpanoráma-kiállítás. A mentőszándék mögött a Frankfurti Építészeti Múzeum és a Wüstenrot …

Otto Bartning

Museum Künstlerakademie Matildenhöhe, Darmstadt
2017. november 19. – 2018. március 18.

Szöveg: Szegő György
Fotók: Matildenhöhe, Darmstadt

Otto Bartning 1883-ban született Karlsruhéban, és éppen a múlt századfordulón lett építészhallgató szülővárosában, majd Berlinben. Nem tett záróvizsgát, ehelyett már 1904-ben világ …

Két 20. századi asszony öröksége Bécsben

Brigitte Hamann hagyatéka
Városháza-könyvtár, 2017. június 2. – 2018. január 26.

Szöveg: Szegő György
Fotók: Rathausbiblitothek Wien

A német-osztrák történésznő (1940–2016) halála után egy évvel a Rathaus gyűjteményére bízott hagyatékából válogattak kiállításnyi soha nem látott dokumentumot. Hamann fiatal lányként …

Piranesi-díj 2017

Nemzetközi építészeti kiállítás
FUGA, 2018. január 17. – február 5.

A Piráni Építészeti Napok a világ egyik legnagyobb múltú nemzetközi építészeti konferenciája, amely minden évben bemutatja a legfrissebb építészeti trendeket és a leginnovatívabb térformálási ötleteket. A konferenciát több kapcsolódó …

Meggyesi Tamás: Napló az életről, a hitről és a térről, ahol élünk

Meggyesi Tamás: Napló az életről, a hitről és a térről, ahol élünk 2000–2015
Terc kiadó, 2017, 468 oldal

Szöveg: Götz Eszter

Meggyesi Tamás építész, urbanista, egyetemi professzor évtizedek óta vezetett naplójából adott közre 15 évnyi feljegyzést. A napló műfaja …