A képernyő terei

A legjelentősebb magyar, „kísérleti” filmstúdiót bemutató, nagyszabású kiállítás címének metaforikus regisztere a költői hangokra és a belső terekre játszik rá. Másféle filmek és másféle filmes apparátusok helyett 2010 telén a Műcsarnokban más hangokról és más szobákról van szó, valamint „mikrohistóriákról” és „kulturális emlékezet-montázsról”.

Hudec László sanghaji története

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal galériájában 2009. november 4. és december 12. között volt látható a Hudec László építész munkásságát bemutató kiállítás, a Sanghaji Levéltár és a Sanghaji Városépítészeti Archívum rendezésében. Az írás Hudec életművét és a budapesti kiállítást is részletesen bemutatja.

A közterületi rehabilitáció városfejlesztési hatásai

A közterület megújításhoz, mint a városmegújítás hatékony eszközéhez számtalan remény és várakozás fűződik, elsősorban az elsődleges felhasználók, a helyi politikusok és a városfejlesztés közösségi művelői körében, de átfogó hatáselemzése eddig nem történt meg.

A magyarvistai ref. templom és harangláb felmérése

A Mányi Stúdió felmérésének eredményei 2009 őszén a MÉSZ Kós Károly termében kiállításon volt látható. A kiállítást megnyitó Wagner Péter beszédének szerkesztett változatát az Utóiratban közöljük. Wagner a Trianon után az elcsatolt területeken maradt magyar műemlékek sorsáról szól, és a felmérés profizmusa mögött érzékelhető odaadásról…

Vázlatok egy kiállításhoz

Minél jobban eltávolodni az abszolút viszonyítási rendszerektől, s minden feladatban a sajátosat és egyszersmind az általánosat keresni – ez a cél sejlik fel Csillag Katalin és Gunther Zsolt, a 3h Építésziroda két vezetőjének szinte összes munkájából. Számukra mind a régi, mind az új építészeti ideológiák teljesen bizonytalanná, jórészt értelmezhetetlenné váltak…

Igazságba burkolt hazugság

Régen önigazolásért a templomba, ma inkább múzeumokba járunk. Minél átláthatatlanabb a valóság, annál nagyobb a konjunktúrája a múzeumoknak. A múzeumot tervező építész az építészeti elitbe kap bebocsátást, aki múzeumot alapít az – úgy véljük – nem lehet rossz ember.