Kert és ember

Szegő György Olvastam egy helyzetelemzést a felvilágosodás filozófiájának legújabb kori hatékonyságáról. A neves szerző visszatekintő gondolatmenete szerint a tudományok kritikai önreflexiójának hiánya nemcsak a diszciplínákat bénítja meg, de közvetve életünk egész struktúráját is. És muszáj hozzátennie, hogy a hiányok évszázados evolúciójánál is veszélyesebb a kritikai önreflexió látszata. Igen, bár jó ideje erősen hallatszik – nem […]

A világ legcsúnyább rózsája

Csányi Vilmos etológus, író Sokszor említik, hogy az ember az ő végtelen bölcsességével kiemelkedett az állatvilágból. Ezen valamiféle erkölcsi nemesedést, intellektuális felsőbbrendűséget értenek. Sokkal valószínűbb azonban, hogy az erkölcsileg megnemesedett, magukat intellektuálisan magasabbrendűnek vélők kicsiny csoportja a többi embertől különült el, csak ilyen képletesen fejezi ki magát. Kétségtelen, hogy ma már az ember ritkán lakik […]

Skicc a palicsi kert pannójához

Tolnai Ottó író, költő 1994 után költöztünk Újvidékről Palicsra. A megvásárolt ház lakóháznak épült s a kertje a család zöldség- és gyümölcsigényét elégítette ki. A bejáratnál szőlők növekedtek és ott is, mert állandóan benapozott, ahol most az unokák számára készített medence van. Máshol paradicsomok, krumpli. Tőlük maradt ránk a két diófa. S a várostól az […]

Füvet kéne nyírni

Somody Péter festőművész Igen, szerencsére ilyen gondok is adódnak az életemben. Amikor több mint húsz éve bevásároltam magam ide, e Pécs belvárosi társasházba, leginkább az a hangulat, az a kedves meseszerű és áttekinthetetlen helyzet ejtett rabul, hogy akkor most ez egy kert vagy kettő, ez itt most egy ház vagy három? Ezt a társasházat nem […]

A bennünk élő kert

Podmaniczky Szilárd író Egy Balaton-parti buliból hajnalban értem haza. Még nem volt világos, az a fajta fény derengett, amiről azt is gondolhatnánk, hogy a fák, a füvek, a házfalak, az eresz saját fényei, a nappal magukba szívott fotonok és fényhullámok elhaló ragyogása. Leültem a teraszon és néztem a mindenséget. Pillanatonként sűrűsödött össze az időtlenség, majd […]

Kert, délen

Ambruzs Zsolt táj- és kertépítész Három birtokosa tíz éve vásárolta azt a dalmáciai ingatlant, amelyet évek során két önálló lakóházzá és egy közösen használt, napfénygazdag kertté alakítottak. A valamikor egytulajdonosú ingatlan egy Adria-szigeti, a turisták áradatától az év nagyobbik részében még mentes település legidősebb, elhagyatott részén, a „seló”-ban található. A hegyoldalra kényelmesen felkapaszkodó, 200-300 éves […]

A kert mint burjánzó költemény

Csehy Zoltán költő, irodalomtörténész Elbűvöl a habzó zöld, a burjánzás szabadsága, a korlátlanság, az a tudat, hogy a növényi lét képes maga alá gyűrni bármit, állandóan újratermeli magát, hogy akár a saját pusztulásából sarjaszt új életet, hogy előbb-utóbb a legmakacsabb épületet, emberi alkotást is leteperi. Amikor ezt a telket megvettük, hét diófa állt az utcán, […]

A természettel kertészkedem

Szabó Andrea grafikus „A földnek csillagai a virágok.” (latin mondás) „A csillagok az ég virágai.” (kínai mondás) Egy vidéki kisváros csendes utcájában nőttem fel, ahol még a házak előtt apró virágoskertek virultak, és az árokparton a kaszálásig vadvirágok és füvek között szöcskék ugráltak. Virágoskert kizárólag a ház mellett volt, ezt követte a gazdasági udvar, majd […]

Nekem a kert

Németh Gábor író Nekem a kert arra kell, hogy nézzem. Vagy húsz éve írtam le ezt a mondatot, és a helyzet azóta lényegében semmit sem változott, ülök az időközben verandává avanzsált teraszon a billegő nyugszékben, bámulom a diófa leveleit, nézem a felhőket, ahogy lassan átvonulnak az Oszoly fölött, hallgatom az öreg fenyő csúcsáról üvöltöző rigót, […]

A gazdaház udvara

Nagy József táncművész, koreográfus, pantomimművész, rendező A közel harminc éve vásárolt magyarkanizsai nagy udvaros, 1884-ben épült gazdaház felújítása tíz évig tartott. A kert szabályos, hosszas téglalap alakú, 20×40 méter. A terület nagyon rég még árterület lehetett, aztán rétté vált (innen származik a környék neve), amelyen tó is volt található. Fekete bácskai, jó minőségű földje miatt […]

Vigaszom, tanítóm

Tompa Andrea író Miközben megérkezik a szerkesztő elháríthatatlan felkérése, hogy írjak a kert és a művész kapcsolatáról, éppen egy olyan önéletrajzot olvasok, amelyben a kert számtalan alakban és formában tűnik fel, sőt a szerző a kert öntözésének négy módozatát is leírja. Egy több mint ötszáz éve élt asszony írja, az irodalom legelső nagy női alakja, […]

Kertünk

Koncz-Kálmán Zsuzsa és Koncz Csaba növény molekuláris biológusok, Köln Kertünk és lakóhelyünk mintegy 600 négyzetméternyi területen fekszik, Köln északnyugati részén, egy kertvárosban. Otthonunk egy egység a korábban a Max Planck Intézethez tartozó, kétszintes, hármas tagolású sorházak között. 1987-től a szolgálati lakásunk. A 15 család befogadására alkalmas telephez 2000 négyzetméteres fákkal, bokrokkal lehatárolt rét és közösségi […]