Hoepfner Guido (1868–1945)

Pozsony / Bratislava, Sas Galéria, 2009. március 5-29. Szöveg: Maroš Semančík Hoepfner Guido Kornél építész 140 éve, 1868. augusztus 23.-án született Szepesváralján. A lőcsei reáliskola elvégezte után egyetemi tanulmányait 1886-91 között a budapesti Műegyetemen folytatta. Budapesten telepedett le. Még diploma előtt 1891-től mérnök gyakornokként a MÁV magasépítési részlegénél kezdte el pályafutását, öt éven át volt […]

A reményveszett építőmester

Bogdan Bogdanonić kiállítása AZ Wien, 2009. március 5. – június 2. Szöveg: Szegő György Bogdan Bogdanović szerepelt már a MÉ folyóiratban: a 2002/4. lap bevezetője mellett idéztük Milorad Pavič A két iraki diák c. 1993-as novelláját, s benne a legendás építésztanárt. Épp abban az évben Bogdanović nyílt levelet írt Milosevicnek, békére szólítva fel a polgárháborúba […]

Hongkong – az utca mint múzeum

Museum der Stadt Wien, 2009. március 19. – május 3. Szöveg: Gyárfás Eszter 2007-ben lebontásra került Hongkong egy régi belvárosi utcája – nem első, és nem utolsó példa a városlakók és az önkormányzat sikertelen együttműködésére. A bontás ellen bár számos megmozdulás történt, az utcát nem sikerült megmenteni. Miért nem újdonság ez? A „városrendezés áldozata” egyre […]

E. Kovács Péter: Hétköznapi élet Mátyás király korában

Corvina Kiadó, 2008, 171 oldal Noha a címből ítélve a színes borító mögött tankönyvet gyanítunk, E. Kovács Péter kötete távol áll a történelemleckétől. Egy pontos forrásokat nélkülöző korról, amelyet az utána következő évszázadok történelmi viharai megfosztottak az írott dokumentumoktól, a hétköznapi élet részletei csak körülményesen rekonstruálhatók. Ez a könyv éppen erre a feladatra vállalkozott: bemutatni […]

Új evangélikus templomok

Szerk. Krähling János és Vukoszávlyev Zorán, fotók: Hajdú József Luther Kiadó, 2008, 319 oldal Az elmúlt húsz évben, a rendszerváltás óta épült evangélikus templomokat bemutató reprezentatív kötet egyszerre ünnepe híveknek és magyar építészeknek. Szinte az összes épületet bemutatták az építészeti folyóiratok – ez a szaksajtó hétköznapi teendője. E kötetbe szerkesztett gyűjtemény megjelenése azonban mind tartalma, […]

Wa: a mindennapok harmóniája

Kortárs japán design Iparművészeti Múzeum, 2009. április 9 – május 31. A Japán Alapítvány vándorkiállítása az Iparművészeti Múzeumban a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felvételének 140. évfordulója alkalmából, a 21. században megváltozott japán design arculatával foglalkozik. Noha továbbra is jelen vannak az innovatív tervezők és a merész, új projektek, a többszintű hálózatok létrejöttének köszönhetően átalakulóban van a […]

UIA II. Régió elnöki konferencia

Budapest, 2009. március 5-8. 2009-ben a Magyar Építőművészek Szövetsége adott otthont az UIA II. Régió Elnöki Konferenciájának. A március 5-8. között zajlott konferencia résztvevői voltak: Luise Cox, az UIA elnöke, Gaetan Siew, az UIA leköszönő elnöke, Lisa Siola, az UIA II. Régió elnöke, Albert Dubler, az UIA I. Régió elnöke, számos UIA-tanácstag, valamint a balti […]