• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • A természet ölén

    Családi ház, Bugyi Ürbőpuszta

    Építész: Vékony Péter
    Szöveg: Kiss Tamás
    Fotók: Palkó György

    Az ország területére délről beékelődő Duna-Tisza közi homokhátság legészakabbi szegletében járunk, messze Budapest nyüzsgésétől, de annak még könnyen elérhető szükségszerű közelségében.
    A terület sokszínű természeti adottságokkal rendelkezik, amely – az itt élők számára evidenciaként – állandó nyugalmat kínál a városi lét elől menekülő ember számára. Ebben a környezetben látta meg a többlettartalmat Vékony Péter építész és családja, akik Bugyi határában, Ürbőpusztán egy tanyát átépítve alakították ki nyugodt életteret biztosító családi otthonukat. A terület az Európa Unió által létrehozott Natura 2000 ökológiai hálózat tagjaként élvez védelmet. Mindez az itt vadon élő állat- és növényfajok megóvását hivatott biztosítani. Ezek a sajátosan gazdag természeti adottságok alapvetően meghatározzák az itteni természetes környezet kárára beavatkozó építész előtt álló feladatokat. A kulcs a kellő érzékenységgel megfogalmazott építészet, amely az ember és természet együttélésének összhangját, a természeti értékek tiszteletét tartja szem előtt, és minimalizálja a környezetére gyakorolt kártékony emberi befolyást.
    Mindezen szempontok szerint az eredeti tanyaépület megmenthető részei megmaradtak, az új hozzáépítések pedig főként újrafelhasznált anyagokból készültek. Az egykori cselédszállásból és birkapásztor lakból családi házzá avanzsált épület több kisebb tanyával alkot egy csokrot, aminek a füves mezők, erdőfoltok és csatornák zavartalan állatvilága ad idilli hátteret. A környék építészeti környezete közömbös – az itt élő embernek sem kellő motiváltsága, sem ideje nincs rá a hétköznapok megannyi teendője mellett. Az életet ebben a közegben a megszokott normák, a korábbi generációktól örökölt kulturális hagyományok alakítják.

    Építész: Vékony Péter
    Építész munkatárs: Mezey Sándor
    Belsőépítész: Éltető Zsófia
    Statika: Kovács István
    Gépészet: Pavlics György
    Elektromos tervezés: Barabás Zoltán
    Kertészet-kertépítés: Szabó Franciska, Vékony Péter