• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Arccal a Moldva felé

    A prágai rakpart revitalizációja
     
    Építész: Petr Janda
    Szöveg: Szegő György
     
    Ahogyan a budapesti Duna-szakasz pesti alsó rakpartjának gyalogossá tételéről évtizedek óta szó van, a világ nagyvárosai is hasonlóan gondolkoznak. A cél a forgalomelterelés, a belvárosokat túlterhelő gépkocsiforgalom csillapítása, de elsősorban a történeti városmagok szűk utcáiban élők levegőhöz jutását, helyben maradását, identitását is erősítő új közterek nyitása. A kreatív prágaiak cselekedtek is: 2019-ben elkészült az első ütem.
    A város az 1996-ban a Frank O. Gehry és csapata által tervezett „Táncoló háztól” négy kilométerre lefelé terjedő Naplavka nevű partszakasz revitalizációját határozta el. Az itteni – egykor hajórakományokat fogadó – alsó rakpart a 2002-es nagy árvíz óta gépkocsiparkoló lett, a fejlesztések perifériáján maradt. Noha a jelenhez köthető, rejtett humán kapacitására nagyobb az igény, mint bármikor a korábbi spontán városnövekedés idején. A városesztétikai értékeket is ötvöző hely kiváló otthona lehetne vízisportnak, gasztronómiának, különféle kulturális és turisztikai aktivitásnak. A Prágai Várostervező Iroda 2017-ben olyan helyet képzelt ide, ahol a fiatalok találkozása, a prágaiak már-már kultikus sörözése, koncertek és rekreációs szabadidőprogramok valósulhatnak meg. A partszakaszt három részre osztották, és a részletek kidolgozásával megbízták Petr Janda építészt és a Brainwork irodát. Az átépítés a felső rakpartot támasztó történeti védőmével kezdték. Felül megújították a pestihez hasonló fémöntvény korlátot és rendbe hozták a míves kőfalat. Utóbbiban 13 egységnyi, használaton kívüli – Pesten a Vásárcsarnok előtti rakparti falban van néhány ilyen – boltozott raktárakból művészeti galériákat és a turizmust szolgáló butikokat alakítottak ki. Este a boltok teliüveg portáljain át kiáradó fény meghitt hangulatúvá varázsolja a rakpart korábban „külvárosi” környezetét.
     

    [Not a valid template]