• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Át a falon

    Intermodális csomópont, Őrmező

    Építészek: Dévényi Márton, Gyürki-Kiss Pál, Dévényi Sándor
    Szöveg: Mizsei Anett
    Fotók: Török Tamás – Topogram

    Nem minden előzmény nélkül került Dévényi Márton és Gyürki-Kiss Pál (MARP Kft.) asztalára az őrmezői közlekedésfejlesztéshez kapcsolódó projekt. 2013-ban az iroda megosztott első díjat nyert az intermodális csomópont tervezésére kiírt pályázaton. Az akkori nagyvonalú vízió megvalósulása végül elmaradt, a csapat pedig egy kisebb méretű projekttel törte át azt a bizonyos falat – szó szerint is.

    A vasutat, távolsági buszvonalakat és a budapesti tömegközlekedést összekötő kelenföldi metróvégállomás Őrmezőt is „közelebb hozta” a városközponthoz. Ugyanakkor az autóval ingázók számára továbbra is hiányzott a környéken a megfelelő „park+ride” lehetőség, vagyis egy funkcionális és eszmei értelemben is működő városkapu, ahol kulturált módon átszállhatnak a gépkocsiból a belvárosi tömegközlekedés eszközeire. Ezt a hiányt orvosolja a nemrég átadott P+R parkoló és a buszmegállókat, vágányokat és metróalagutat összekötő aluljáró feltárására szolgáló kis pavilonépület.

    A gépkocsik elhelyezéséhez összesen nyolc vasúti vágányt szüntettek meg és bontottak fel. Az így kialakuló sávban két útra négy sor merőleges parkoló fűződik fel – összesen ötszáz autó számára. A hely adottságaiból fakadó hosszanti elrendezés bizonyos szempontból nem optimális: a kialakuló viszonylag nagy távolságot a tervezők a telek középső tengelyében meghúzott gyalogúttal és fasorral hidalták át. A terület két széle mentén ugyancsak fákat telepítettek. A sétány vonalában három, egyedi tervezésű, antracit színű dobozba kerültek a parkoló automaták – egyelőre üzemen kívül, hiszen az elnyert uniós források fejében öt évig ingyenes a parkolás a területen. E kikötés összecseng a projekt végső céljával, hogy az autópályán érkezőt motiválja a váltásra az autó és a közösségi közlekedési formák között.

    Építtető: Budapesti Közlekedési Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatósága
    Generáltervező: MARP–DET–TPTERV–SPECIÁLTERV Konzorcium, Pál Gábor konzorciumvezető, Borzai Tibor, Dávid Gábor és Terei Gábor projektvezetők
    Építészek: Dévényi Márton, Gyürki-Kiss Pál – Marp Kft., Dévényi Sándor – Dévényi és Társa Kft.
    Építész munkatársak: Lukácsi Nóra, Szabó Dávid – Marp Kft.
    Tartószerkezet: Pál Gábor, Borzai Tibor –Speciálterv Kft.
    Épületgépészet: Szabó István, Mészáros Olivér – Kovács Pál és Társa Kft.
    Épületvillamosság: Nyári Ilona, Hevesi Gábor, Lendvai Attila – Libella Lux Kft.
    Tűzvédelem: Horváth Lajos
    Kert- és tájtervezés: Mohácsi Sándor, Czeglédi Csongor – S73 Kft. 
    Út, közlekedés : Czirokné Kovács Nóra – C-Terv Kft.
    Kivitelező: Kész Zrt.