• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Megtalált új funkció

    IN-Budapest diák-apartmanház

    Építész: Turányi Bence
    Szöveg: Tatai Mária
    Fotók: Batár Zsolt

    A 120 éves múltra visszatekintő üzemépület fénykorában játékkártyagyár volt, később konzervgyár és irodaház is működött benne. Szerencsére a tartószerkezete úgy épült meg, hogy azt most is érdemes volt megőrizni, a teljes elbontás helyett csak a dzsumbujszerű toldások-foldások feleslegeitől tisztították meg a vázat. A beruházó az építész szakmai érvekkel alátámasztott javaslatát figyelembe véve döntött a pillérvázas szerkezeten belül gazdaságosan kialakítható és jól hasznosítható apartmanok létesítése mellett. A tervezők olyan minimál lakóegységet dolgoztak ki, amely jól sorolható, de a lehetőségeknek és az igényeknek megfelelően könnyen módosítható is. A vasbeton és acél tartószerkezetek, valamint a téglafelületek megőrzése és korszerű elemekkel történt gondos egybeépítésük végül egyedi építészeti karaktert eredményezett. A megvásárolható és kibérelhető apartmanokból álló „diákszálló” itt, a „pesti Csikágó” szélén minden bizonnyal a környék eszmei értékét is emelni fogja.
    Az L alakú tömegbe 4-7 szinten, főleg oldalfolyosós elrendezésben, maximális helykihasználással kerültek be az apartmanok, a nagyobb belmagasságú részekben galériás kialakítással. A lakóegységek választéka 21-től 109 négyzetméterig terjed, többnyire egyetlen hosszú, keskeny mezőbe komponáltan, szélső esetben akár 2,20 méteres minimál szélességben is minden funkciót megoldva. Az 1-3 fő számára kínált apartmanok mindegyike tartalmaz legalább egy mini fürdőszobát, egy bebújós hálókuckót, egy konyhapultos nappalit, de még egy kis prémium teret is, amely zömében a homlokzatból kiugró – tanuló vagy meditáló helynek kiválóan alkalmas – zárterkélyt jelent, vagy valódi erkélyt, esetleg kis teraszt, utóbbit a terepszinten, illetve tetőteraszként, a mini „penthouse” egységeknél. A karakteres erkélydobozok építészeti értelemben ékesítik a homlokzati falat. Részletképzésük is figyelemre méltó: jól megválasztott acél elemekből (például perforált lemez, strukturált lemez) épülnek össze ezek az ipari karakterű design-konstrukciók. A lift a régi teherfelvonó toronyba került, de mivel az akna fele is elégnek bizonyult erre a célra, a másik fele szintenként fülketérként hasznosul.
    Az építészeti leleménnyel megvalósított rehabilitáció fő értékei a használhatóság, a múlt értékeinek megőrzése és az udvari szárnyak maivá tett, karakteres megjelenítése. A kortárs megoldások jól társulnak a régi szerkezetekkel. A már működő közös helyiségeken (mosoda, fitneszterem) kívül egy nagyobb tér is rendelkezésre áll majd az utcai rész alagsorában, ez közösségi funkcióval gazdagítja a diákszállót.

    Beruházó: IN Group Hungary Kft., Mordechai Segal
    Vezető tervező: Turányi Bence
    Projektépítészek: Gyurcsó Renáta, Balla Gábor, Regőczi Dénes
    Építész munkatársak: Belevári Zita, Ujfalussy Fruzsina, Fülöp Tamás, Laczkó-Pető Bálint, Oravecz Péter, Papp Mátyás, Pauer Dániel, Sziki Gábor
    Generáltervezés: T2.a Építésziroda
    Kivitelezés: Ocean Bau Kft.