• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Műemlékvédelmi bravúr

    A szegedi zsinagóga külső megújítása

    Építészek: Wagner Péter, Kőnig Tamás
    Szöveg: Szegő György
    Fotó: Danyi Balázs

    Magyarországon nem volt Kristályéjszaka, így maradhattak fenn a Közép-Európában több mint 40 zsinagógát és szertartásépületet tervező és megépítő Baumhorn Lipót (1860–1932) alkotásai. Az ő és a múlt századforduló ma aranykorként tisztelt korszakában emelt – a holokauszt után nagyrészt hívek nélkül pusztuló – zsinagógaépületeit lassan értékként ismeri fel az utókor. Sorra újulnak meg a zsinagógák a történelmi Magyarországon, legfrissebben Szabadkán és – egyelőre legalább külsejében – Szegeden.
    A szabadkai Komor-Jakab terv ugyanúgy az 1899-es, legendás szegedi hitközség pályázati kiírásra született, mint Baumhorné, utóbbi nyert, és ennek nyomán végül 1903-ra Szegeden megépült a zsinagóga. Komorék kis változtatással a közeli Szabadkára adaptálták a tervüket. A két épület egyidejű megmentésének alapja kettős: egyrészt építészettörténeti, urbanisztikai, másrészt társadalmi értékeikre is kezdünk végre odafigyelni.
    A térség épített zsidó örökségét – és benne Baumhorn építészeti örökségét – több évtizede az elsők között felmutató amerikai szakértő, Ruth Gruber Baumhorn és más magyarországi zsinagógaépítők munkáit összekapcsolja a korszak friss zsidó szabadságérzetével. Az 1867-es emancipációs törvényt 1895-ben követte a recepciós törvény, amelyek nyomán – az asszimilált reformzsidóknál és az ortodoxoknál egyaránt – a szabadság megélése erősödő magyarságtudattal párosulhatott. Ez az új, ünnepi életérzés finanszírozta a zsinagógák pazar architektúráját.

    Generáltervező: Kőnig És Wagner Építészek Kft.
    Felelős tervezők: Kőnig Tamás DLA, Wagner Péter DLA
    Építészek: Rimely Ádám, Holtság Ágnes
    Tartószerkezet: Dr. Kézdi Miklós
    Épületgépészet: Erhardt Péter
    Épületvillamosság: Taraj Márton
    Kerttervezés: Holtság Ágnes
    Tűzvédelem: Kováts Róbert
    Művészettörténész: Dávid Ferenc
    Tanácsadók: Gaál Endre üvegművész, restaurátor; Osgyáni Vilmos kőszobrász, restaurátor
    Szakértők: Dr. Kézdi Miklós, Lenkei Antal, Dr. Gálos Miklós, Dr. Szemerey Kis Balázs, Devescovi József
    Építtető: Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
    Lebonyolító: Mcmillan & Baneth Kft.