• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Párhuzamos történetek

    A Tours-i Szent Márton plébániatemplom újraélesztéséről

    Építészek: Berecz Tamás, Batári Attila
    Szöveg: Szabó Levente
    Fotók: Bujnovszky Tamás

    A Váci úti „irodafolyosó” egyik kis saroktelkén álló, a 20. századi templomépítő Szabó István (1914–88) által tervezett – majd a kiviteli tervezésből és a megvalósításból őt kihagyva, s koncepcióját jelentősen átalakítva, Borsányi Pál instrukciói alapján 1985-re megvalósított – vizafogói Tours-i Szent Márton plébániatemplom újjáélesztése önmagában is jelentős fejlemény a tágasan értelmezett hazai építészeti diskurzus számára.
    Kiemelkedő jelentőségét – a később taglalandó építészeti önértékén túl – legalább három tényező együttállásában látom. Egyrészt Berecz Tamás a 80-as évek építéstörténetét, azaz az Állami Egyházügyi Hivatal által felügyelt, személyesen Kádár János közbenjárásával, s a korszakra jellemző építéstechnológiai lehetőségek közepette megvalósított építkezés bonyolult, és a rendszerváltozás előtti korszak belső mechanizmusait híven elénk táró archívumát feldolgozva, értelmezve, az építész munkáját a múltról és jelenről reflektíven és kritikailag, s messze nem csupán a szakma védőbástyái mögött állást foglaló szinten mutatta be a Műegyetemen a közelmúltban megvédett doktori fokozatának nyilvános vitája során, kimagasló színvonalú munkájában. Másrészt tette ezt egy olyan korszakban, amikor a hatvanas, hetvenes vagy nyolcvanas évek minőségi építészetének elismerése, annak napjainkban megfigyelhető nemzetközi újrafelfedezése dacára sem evidens. Egy olyan társadalmi-politikai környezetben, amely szakmai diskurzusok nélkül bont le épületeket, ha nem is mindig kimagaslókat, de olyanokat, amelyek e korszakra jellemző és minőségi lenyomatai egy ország folyamatosan alakuló építészeti kultúrájának, hagyományának. Harmadrészt pedig kevés tanulságosabb helyzet képzelhető el annál, mint amikor az 1980-as évek finoman szólva is sajátos légkörében és körülményei között megvalósult templom-megújításának összetett folyamata számos ponton interferál a mostani átépítés egyházi-politikai-építészeti kontextusaival: a döntési mechanizmusoktól a források központi elosztásán át a kivitelezési folyamat „szenvedéstörténetéig”.

    Kutatás és doktori értekezés: Berecz Tamás
    Építész tervezők: Berecz Tamás, Batári Attila – B+B műterem Kft.
    Lpítész munkatársak: Gál Szabolcs, Kató Dalma, Rainer Anna
    Statika: Szaniszló Gábor – Tetra Plán Kft.
    Épületgépészet: Végh Benedek – AC Consulting
    Épületvillamosság: Nyári Ilona – Libella 21 Bt.
    Épületszerkezet: Czégéni Csaba – Bala Terv Bt.
    Táj- és kerttervezés: Kérey Dóra – WoW Plan Bt.
    Tűzvédelem: Szőllősi Levente – Fire Med Bt.
    Akusztika: Borsiné Arató Éva – Arató A. Kft.
    Rehabilitáció szakmérnök: Kormányos Anna
    Eredeti tervező: Szabó István