• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Tattersall 2.0

    A Nemzeti Lovarda felújítása

    Építész: Kis Péter, Peschka Alfréd, Dobrányi Ákos
    Szöveg: Okrutay Miklós
    Fotók: Batár Zsolt

    A hazai közvélemény egy évtizede két okból fordulhatott felfokozott figyelemmel a lóversenyzéssel kapcsolatos események felé. Az éppen legnagyobb sikereit arató Overdose győzelmeinek híre mellett az Ügető lebontása volt az, ami az információk özönében is meghaladta az átlagos ingerküszöböt. Míg a magyar csodaló emléke mára legendaként rögzült, addig a Kerepesi úti pláza léte, az egykori Ügető-lelátó mementónak szánt megőrzése a nehezen emészthető áldozatra való állandósult figyelmeztetés.
    Nem kell a lósport szerelmesének lenni ahhoz, hogy a galopp-pályával tett brutalitás, az, ahogy az ott mintegy kárpótlásul felépített új lelátó közvetlenül a régi elé építve örök időkre lehetetleníti el az egykor volt atmoszféra felidézését, ne keltsen rossz érzéseket. A Nemzeti Lovarda felé közelítve nem ok nélkül ébrednek ezek az ünneprontónak tűnő gondolatok, különösen annak ismeretében, hogy sokáig ennek a területnek a sorsa is kétséges volt, egészen a műemléki védelem 2011-es lehetővé válásáig. A megérkezés pillanata azonban feledteti a közelmúlt keserűségét: a Tattersall megújult épületegyüttese olyan üde erővel tárul fel és fogadja be az ide érkezőt. A kompozíció egyfajta ösztönös módon állt össze még annak 1932-es kiépülésekor, majd az ezt követő további épületek megjelenésével, a végső elrendezésben kastélykertek cour d’honneur-jét felidézve. Jobbról az istállószárny, balról a nagy fedeles lovascsarnok keretezte park tengelyében az egykori lovaglócsarnok fejépülete, a „kóbli” klasszikus modernizmusa uralja a látványt.

    Generáltervezés: Plant Atelier Peter Kis
    Engedélyezési terv, generáltervező: Peschka Alfréd – Óbuda Építész Stúdió Kft.
    Engedélyezési terv, felelős tervező: Dobrányi Ákos
    Statika: Skenderija Dejan – Óbuda Építész Stúdió Kft.
    Épületgépészet: Sztasák Zoltán – Budafok Consult Tervező Kft.
    Épületvillamosság: Gali Csaba – Gemini-Plan Bt.
    Örökségédelem: Gömöry Judit – TECHROAD Kft.
    Épületszerkezetek: Horváth Sándor – Pataki és Horváth Kft.
    Környezetvédelem: Nagy Tamás – DENKSTATT Hungary Kft.
    Közmű: Hobl Géza – Közműterv 2006 Kft.
    Közlekedés: Ötvös Zsuzsanna – Óbuda Építész Stúdió Kft.
    Megrendelő: Vidékfejlesztési Minisztérium