• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Templom a határon

    Szent XXIII. János-kápolna, Budapest, Rákoskert

    Építész: Major György
    Szöveg: Katona Vilmos
    Fotók: Francsics László

    A rákoscsabai Szent Erzsébet-templom közössége 2013 őszén fogalmazta meg igényét egy új kápolna építésére. A cél az volt, hogy az egyházközösség leszakadó területein élők is könnyebben eljussanak Isten házába.
    A Nyugat-Európában sem ritka, külvárosokat formáló jelenség természetes gyarapodási folyamat eredménye. A 2014-re összeállított építési program eredetileg csak egy szentségi kápolnát és közösségi házat irányzott elő, ám a tervet támogató püspökség hamar kedvet kapott egy ökumenikus urnatemetőhöz is. A katolikus jelenlét helyi őrlángját jelképező épületet így már csak egy lépés választotta el attól, hogy igazi templom legyen, ami végül be is következett.
    2014 nyarán már nem képezte vita tárgyát, hogy az 1940-es évek stílusát őrző Szent Erzsébet-templomnak teljes értékűen használható kortárs filiáját (leánytemplomát) kell megépíteni Rákoskerten, noha az első meghívásos pályázat után a közösség mindhárom beérkezett tervváltozatot elvetette. Az 1956-ban sérülést szenvedett, modern középtoronnyal újjáépített, de alapjában történeti épület kazettás mennyezetével, diadalíves szentélyével és Sámson József építész kéznyomát viselő süttői „vörösmárvány” oltárával erős előképet jelentett, amellyel nehéz volt felvenni a versenyt.
    A nyolcvan évet késő közízlés mellett fejtörésre adtak okot a közel deltoid alakú saroktelek adottságai és a hozzá társuló kíméletlen szabályozások is, elsősorban a szabadon álló családi házas beépítésből kiinduló területalapú követelmények, amelyeket össze kellett egyeztetni a telken belül biztosítandó parkolók kötelező számával. A matematikai feladvány megoldása elismerést érdemel, főként ha számításba vesszük a lehetőségekhez képest tekintélyes, ezer urnahelyre vonatkozó igényt, a közutak és járdák rendezetlen állapotát, valamint a hazai építőipar általános felkészületlenségét, amely itt is megpróbált túljárni a tervező eszén.

    Generáltervező: Teamajor Kft.
    Felelős építész, belsőépítész: Major György
    Statika: Embersics Judit
    Épületgépészet: Marosi Zsolt
    Épületvillamosság: Petkovics János
    Közmű: Sinka László , Sinkáné Csekő Edina
    Forgalomtechnika: Péter Zoltán
    Generálkivitelező: LATEREX Zrt.
    Főépítésvezető: Imreh Péter
    Építtető: Rákoscsaba-Újtelep Szent Erzsébet Plébánia, Szőke Lajos plébános
    Finaszírozó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye