• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • „Organikus modern” a 70-es évekből

    Hrabóczki Sándor: Monok község ravatalozó, 1974

    A tervező, Hrabóczki Sándor 1932-ben született Monokon. Kőművesként szerzett segédlevelet, majd egy miskolci tervezőirodában dolgozott műszaki rajzolóként, majd szakérettségit tett a kecskeméti építőipari technikumban. 1954-ben vették fel a Műegyetemre, ahol többek között Pelikán professzor, Gábor László, Rados Jenő, Pogány Frigyes, Weichinger Károly voltak a tanárai, Makovecz Imre, Petró Bálint voltak évfolyamtársai. 1959-ben diplomázott, 2009-ben kapta meg az aranydiplomáját. Miskolcon az ÉVM tervezőirodájában, a Borsod Megyei Tervezőirodában, az Agroberben, főként mezőgazdasági épületeket tervezett, egy ideig a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat főmérnöke volt, 1982-85 között Algériában dolgozott beruházóként és tervezőként. Tervezői praxisát nyugdíjasként is folytatta, ma is vannak munkái. Monok ravatalozóját 1974-ben tervezte. Az épületet a szakma nem ismerte, soha nem volt publikálva, a tervei elvesztek. Az épület tervezőjével a helyszínen 2009 szeptemberében a Középülettervezési Tanszék kiskomplexes hallgatói találkoztak, a ravatalozót felmérték, majd a „Tanszéki Terv” nevű tárgy keretein belül a temető területére, a ravatalozó környékére több tervezési feladatot is készítettek. Az alábbi riportot a tervezővel a kurzuson részt vevő Garay Dorottya építészhallgató készítette, a rajzok szerzői Glisics Eszter és Kohout Dávid.

    Kohout Dávid felmérési rajza a ravatalozóról