• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Áthatások térben és időben

    Eiffel Palace, Budapest – Reitter Ferenc díj 2013

    Építész: Gelesz András, G. Lenzsér Ágnes, Holló Eszter, Schöff Gergely, Baliga Kornél
    Szöveg: Pálinkás Edit
    Fotók: Bujnovszky Tamás

    Fotó: Bujnovszky Tamás

    Az Eiffel Palace kivételes példája annak a beruházói attitűdnek, amely a bérlők érdekei mellett a város értékeinek megőrzését is szem előtt tartja. Most elkészült rekonstrukciója e szemlélet jegyében valósult meg, és így hozott létre egy valóban presztízs értékű, ugyanakkor műemléki érzékenységgel megalkotott, elegáns belvárosi irodaházat.
    Az épület többszörös védettség alatt áll, hiszen műemléki jelentőségű területen, a Világörökség pufferzónájában található. 1893-94-ben Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján épült a Légrády testvérek megbízásából, és a Pesti Hírlap szerkesztőségének és nyomdájának, illetve több bérlakásnak adott helyet. A második világháború komoly károkat okozott, ekkor semmisültek meg a tetőtéri kupolák – komplett szerkezetükkel együtt –, a homlokzatok is komolyan megsérültek. A háború után részben helyreállították, de a kupolákat és az ornamentikát nem rekonstruálták. 1996 óta üresen állt.
    A bauxitbeton jelenléte, a szerkezetek súlyosan megrongálódott állapota, valamint a megrendelői igények, a szükséges parkolószám és a funkcionálisan tökéletes irodaterek biztosítása érdekében a tervezők a homlokzati falakon belül a teljes meglévő tartószerkezet bontása mellett döntöttek. Archív tervek és fotók, valamint az egykori tervezőpáros más épületeinek vizsgálata alapján rekonstrukciós rajzok és modellek készültek az eredeti ornamentikával díszített homlokzatról. Ezeknek megfelelően a külső utcai homlokzatokat az eredeti formájukban állították helyre.
    A három utcára néző saroktelek geometriai alakja két udvar kialakítását indokolta. A nagyobb udvar fölé korábban az első emelet magasságában húztak üvegtetőt, ez választotta el a földszinten és a pinceszinten működő nyomdát a ház többi részétől. A nyomda miatt a látogatók útja egyből a lépcsőházba vezetett. Erre ma nincs szükség, ezért a tervezők a földszinti teret megnyitották az átrium felé, a főlépcsőházat pedig a földszinten lebegni látszó üveglépcsővel kiegészítve építették vissza, az eredeti kő- és öntöttvas szerkezetek felhasználásával.

    Építtető: Eiffel Palace Kft.
    Fejlesztő: HORIZON
    Generáltervező: DVM Design Kft.
    Építészet: Gelesz és Lenzsér Kft.
    Felelős tervező: Gelesz András
    Tervezők: G. Lenzsér Ágnes, Holló Eszter, Schöff Gergely
    Tervező munkatársak: Safranka Péter, Horváth Mária
    Szigetelések, fémfedés: Horváth Sándor, Czégeni Csaba – Pataky és Horváth Építésziroda Kft.
    Üvegszerkezetek: Kucsera Márton Cutting Edge Face Mérnök Iroda Kft.
    Homlokzatrekonstrukció: Baliga Kornél – Korinterni Bt.
    Műemléki szakértő: Dávid Ferenc
    Belsőépítészet: Joó Éva, Kovács Tamás – DVM Design Kft.
    Bérleményi arculatterv: Demeter Nóra, Tóth Róbert – Zoboki-Demeter és Társaik Építésziroda Kft.
    Tartószerkezet: Volkai János – TM Janeda Kft.
    Épületgépészet: Sor Zoltán, Kiss József – PHQ Kft.
    Épületelektromosság: Pál Attila – VECO Kft.
    Közlekedés: Rhorer Ádám – Közlekedés Kft.
    Zöldfelületek: Nádai Brigitta
    Generálkivitelező: DVM Construction Kft.