• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Körbeszalagozott vízcsepp

    Kerékpárközpont a Tisza-tónál

    Építészek: Ferdinánd Árpád, Ferdinánd Csaba
    Szöveg: Bán Dávid
    Fotók: Bujnovszky Tamás

    Tisza-tó

    Egy csepp a Tisza-tó mentén. Fehér épület, szalagszerű rámpákkal körülvéve. Ferdinánd Árpád és Ferdinánd Csaba Tiszafüred határába tervezte meg az első hazai kerékpárközpontot. A lehetőség nyitott volt, ők pedig igyekeztek merészen és funkcionálisan gondolkodni.
    A Tisza-tó környéke és a Hortobágy vidéke remekül alkalmas a kerékpározásra, hiszen a szinte végig sík terepen különösebb erőfeszítés nélkül tekerve, akár gyerekekkel is jól bebarangolható a terület. A természeti látnivalók is sokszínű élményt nyújtanak az arra járó aktív pihenőknek, épp ezért tűnt kézenfekvő gondolatnak a vidék kerékpáros turizmusának fejlesztése. Ennek jegyében, az Európai Unió finanszírozásával olyan kerékpárút-hálózat építésébe kezdtek, amely a tervek szerint egy összefüggő rendszerben valósulna meg, számos túraútvonalat kínálna, és a jövőben akár Egerig, illetve Debrecenig továbbvezethető lenne. Ezzel az ország legkomplexebb kerékpáros túravidéke jöhetne létre.
    A megépülő útvonalhálózatot olyan, Magyarországon eddig még nem alkalmazott kiszolgáló elemekkel egészítenék ki, amelyek összetett szolgáltatást nyújtanak majd a kerékpáros turistáknak. Az utak mentén meghatározott távolságban kisebb-nagyobb kapacitású és szolgáltatási szintű épületek jönnének létre, amelyek pihenőhelyül, akár eső előli védelemül, vagy éppen turisztikai attrakcióként szolgálnának. Ennek az épülethálózatnak a prototípusa készült el idén tavasszal, Tiszafüred határában: egy hazánkban eddig egyedülálló kerékpáros-központ.
    A Ferdinánd Árpád és Ferdinánd Csaba tervezte vezérépület az első, egyben legjelentősebb eleme ennek a kísérleti épülethálózatnak, amelyet a jövőben három további, kisebb építmény követ. Ezeket egészítik majd ki az utak mentén nagyjából azonos ritmusban telepítendő esőbeállók és a környék természeti világának fürkészését lehetővé tevő madárvárták, amelyek alsó szintje szintén védelemül szolgál majd a kerékpárosok számára. A tiszafüredi állomás jól illusztrálja, milyen lehetőségeket rejtenek magukban az ehhez hasonló, a jövőben remélhetőleg másutt is létrejövő kerékpáros-központok.

    Építészet, kert- és tájépítészet: Ferdinánd Árpád, Ferdinánd Csaba – Ferdinánd és Ferdinánd Építésziroda Kft.
    Statika: Facskó Gergely – Artrad Kft.
    Gépészet: Lencsés János – Le’vél Kft.
    Elektromos tervezés: Nagy Gábor – Yurosignal Kft.
    Beruházó: Tisza-Tó Fejlesztési Kft.
    Kivitelezés: Magyar Mélyépítő Kft.