• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Land art workshop

    Sopron, AMI, 2010 április 22.-24.

    Idén tavasszal a soproni AMI-ban működő workshopon csoport által szervezett alkotónapok témája a land art volt. A résztvevők többsége az AMI hallgatója volt, de érkeztek hallgatók a BME-ről, a Magyar Képzőművészeti Egyetemről, illetve a MOME-ról is. A háromnapos program első két napján előadások voltak, a harmadik napon csoportokat alakítva az erdőben folyt a munka. A land art és egyéb művészeti ágak kapcsolódási pontjait keresték az előadások. Sokféle területről érkeztek az előadók: az építészet, a szobrászat, a festészet, a tájtervezés, az ökológia képviselői szólaltak meg. A közös munka egy erdei tanösvény mellett valósult meg. A beszélgetések során azt a koncepciót alakítottuk ki, hogy a land art munkákat egy alternatív tanösvényre fűzzük föl. Az előadók közül többen is vállalták a csoportmunkák vezetését. Az önszerveződés lelkesedéssel és motivációval párosult, szombat délutánra elkészült a “Land-art tanösvény”, amelynek az a feladata, hogy részben kiállítási, részben szellemi útvonalként a kirándulókat a tájban megnyilvánuló művészet ösvényeire vezesse.
    A workshop előadói: Bodóczky Antal, Kovács Budha Tamás és Tábori András, Vándoriskola, Bartos Mónika, Komlovszky-Szvet Tamás, Botzheim Bálint.

    Botzheim Bálint