• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Sors kérdése

    Csányi Alapítvány, Közösségi Ház, Nagybajom

    Építész: Kovács Csaba, Madarasi-Papp Rita
    Szöveg: Masznyik Csaba
    Fotók: Hajdú József

    A nagybajomi közösségi ház – tömegképzését tekintve – nem egy egyelvű középület kicsinyítése, hanem, akár véletlenszerűnek is mondható addíció eredménye. Más tömegkapcsolatok, más lefedés, más helyen kialakított teraszok és terasztetők is elképzelhetők. A magastetős és lapostetős épületrész találkozásának pontosan megtervezett részletei, ebből következően a nagy kiülésű eresz hiánya az egész épület karakterét meghatározzák. Kovács Csaba ügyesen egyensúlyoz az építész nélküli építészet és a míves műépítészet határán. Nem a telekosztásból, illetve a telekformából adódó oldalhatáron álló hosszúkás parasztház, vagy a tanyasi iskola kézenfekvő tipológiájából indult ki. A családi ház és az iskola sajátos keveréke, mely egy nagy étkező-nappali tér köré szerveződik, ha a lakóházas terminológiát használjuk. Innen nyílik az utcától távolabbi, kert felé eső oldalon a “szoba”, a nagy tanulószoba, mely akusztikai szempontból is magas követelményeknek megfelelő mozgatható falakkal három kisebb tanteremmé osztható – számítógépterem, a nyelvtanulás és a drámajátékok termei. Az utca felé eső oldalon egy tágas, “gardróbos” előszoba, innen nyíló teakonyha és mosdóhelyiségek találhatók a tetőtérbe vezető lépcsővel.


    Építészek: Kovács Csaba, Madarasi-Pap Rita, Art Front Építész, Belsőépítész Műterem Kft.
    Statika: Puskás Balázs – Terraplan 97 Mérnökiroda Kft.
    Gépészet: Temesvári László – Temesvári Tervező Kft., Nagy Attila – Kermad Kft.
    Elektromos tervezés: Rajkai Ferenc – Hungaroprojekt Mérnökiroda Kft.
    Építtető: Csányi Alapítvány a Gyermekekért