• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Térnyitás

    Az újpesti Egek Királynéja Plébániatemplom új parókiája

    Építész: Berzsák Zoltán
    Szöveg: Losonczy Anna
    Fotók: Hajdú József

    parokia1

    Az újpesti Szent István tér arculatát eredetileg a plébániatemplom és a polgármesteri hivatal középen úszó, hatalmas tömegei határozták meg. A templom előterét most patkó alakban barikádozzák el a piachoz tartozó bódék, csarnokok és parkolók. A déli épületet a köztérfelújítás első ütemének részeként már elbontották, de az északi szárnytól még mindig alig látni az egykori zeneiskolát. Pedig az archív fotók alapján rekonstruált homlokzat szinte világít a térfalat alkotó házak füzérében.
    Az önkormányzat és az egyházközség közötti egyezség eredménye, hogy az épületbe végül a katolikus plébánia került. A jelenlegi vásárcsarnok elbontása a térrekonstrukció folytatásának feltétele, s a telek, ahol a lepusztult parókia állt, az egyetlen lehetséges területnek bizonyult az új piac befogadására. Az egyház ezért a területért cserébe kapta meg azt az egyemeletes házat, ahol a zenede növendékei a gangról érhették el a tantermeket.
    A parókiához hagyományosan kapcsolódó alapprogram – plébánosi lakás és iroda, hittanterem, könyvtár, díszterem, vendéglakás – a meglévő két udvari oldalszárnnyal rendelkező főépületbe költözött. A tervező a nyitott áthajtós, függőfolyosós ház átközlekedési problémáit egy kétszintes átkötés és a főkapu mögötti szélfogóajtó segítségével oldotta meg, az egyes szárnyak az így létrejött előcsarnokon keresztül érhetőek el.

    Építészet: 4 plusz Építész Stúdió Kft.
    Vezető tervező: Berzsák Zoltán
    Építész munkatársak: Konyha Katalin, Stanisewszki Andrea
    Statika: Terraplan 97 Kft.
    Gépészet: Kristály Klíma Plusz Kft.
    Villamos tervező: Studio NG Bt.
    Tűzvédelem: Tűz és Lélek Bt.
    Kertészet: Open Air Design Kft.
    Bonyolító: Újpesti Vagyonkezelő Zrt.
    Generálkivitelező: Kharisz Kft.
    Építtető: Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzata