• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Vásárcsarnok, mint közösségi tér

    Klauzál téri csarnok rekonstrukciója, Budapest

    Építész: Kun Zoltán
    Szöveg: Csontó Sándor
    Fotók: Hajdú József

    klauzal1

    Évekig jártunk muszájból a globalizáció, az igénytelenség, és a trehányság által lepusztulni hagyott, kiüresedett Klauzál téri vásárcsarnokba. Most újra öröm ide betérni, mert a Kunyhó Építésziroda Kft. által tervezett rekonstrukció során sikerült visszaidézni az épület keletkezési korát, harmóniát teremtve a modern építészeti és technológiai elemekkel.
    A Fővárosi Közmunkák Tanácsa már 1889-ben ajánlotta a főváros vezetésének az – esztétikai és közegészségügyi szempontból is – elavult, bár hangulatos utcai piacok felszámolását és a vásárcsarnoki rendszer kiépítését. „…érett közszükségletté vált immár az élelmezési vásárcsarnokok intézményének meghonosítása, amitől 1/2 millió lelket számláló fővárosunk egészséges és lehetőleg olcsó élelmezése függ”. A csarnokokat a sűrűbben lakott területeken, a már meglévő, könnyen megközelíthető piacterekhez kapcsolódva, berlini minta alapján telepítették.1897. február 15-én este egyszerre nyitott meg a látványosságszámba menő, egységes nyerstégla borítású, tágas Központi Vásárcsarnok és a négy fiók csarnok, melyek közül a Klauzál téri volt a III. számú. (…)
    A csarnok építészeti értékei és megjelenése 120 év után is vitathatatlanul kvalitásos, a kiemelt ipari műemlékeinkhez sorolható. 1987-es részleges átalakítása szerencsére nem érintett lényeges szerkezeti elemeket és ezeket a mostani megújításnál visszabontották. A 2014-ben kezdődött rekonstrukciót vezető Kun Zoltán építész-tervező számos alkalommal bizonyította a műemlékvédelemben való jártasságát, melyet ICOMOS díj is jelez. A rehabilitáció során a lakóépület homlokzatát és a hozzá tartozó belső udvari részt is megújították. Korábban az udvari bodegák és árusok nem csak a csarnokba való bejutást akadályozták, de a ház lakóinak életét is megkeserítették. Ezeket mára eltüntették és egy üvegtetővel fedték le az udvart. Az új tartószerkezet acél konzolai két helyen kibújnak a szerkezet fölé, így biztosítják a megfelelő szellőzést.

    Generáltervezés: Kunyhó Építésziroda Kft.
    Vezető építész: Kun Zoltán
    Építész munkatársak: Hamar Éva, Balázs Ildikó, Paizs Gábor,
    Görgényi Judit, Bohus Gabriella

    Statika: Komlódi András, Breuer Dezső, Acéling Kft.
    Gépészet: Bicskei Attila – Genimex Kft.
    Elektromos tervezés: Balázs Judit – Artvill Kft.
    Akusztika: Pintér János – Delta Expert Kft.
    Épületszerkezetek: Juhász Gábor – Vitruvius Kft.
    Tűzvédelem: Decsi György – Fireeng Kft.
    Generálkivitelező: Laki Épületszobrász Zrt.
    Beruházó: ERVA ZRT.