Kotsis Iván Érem 2013

Bodrossy Attila építész 46 éves munkássága, építészeti alkotó és oktatói tevékenysége önmagáért beszél. Ha életének minden állomását felsorolnám, hosszúra nyúlna méltatása. Lássuk a legfontosabbakat: Budapesten született 1943-ban. 1950-től Győrben él, itt érettségizett 1961-ben a Révai Miklós Gimnáziumban.

Bálna a Duna-parton

Idén októberben Budapesten járt Marc Augé francia etnológus, aki a Tudomány és hatalom konferenciasorozat keretében tartott előadást, s vett részt beszélgetéseken. Augé etnológiai és antropológiai kutatásainak egyik centrumában a hely értelmezése áll. Ittléte semmilyen kapcsolatban sem állt Budapest új (köz)épületének, a Bálnának…

Kutatás, oktatás és innováció

Lázár Antal talán már egyedül áll a vártán, aki épületeivel még megpróbál közvetíteni valamit abból, amit a legendás, Szendrői-féle Iparterv-iskola szellemiségének nevezünk, vállalva sokszor az őt ért bírálatokat is. Tisztelet érte, mert az idő és tér mértéknélküliségében megjelenő, szürmodernitásként jellemzett korunkban egyre…

Bátorságpróba

A modern vívás már nem bátorság, sokkal inkább reflexek és koncentráció kérdése, mégis ha a rugalmas mozgású, karddal, tőrrel virtuózan bánó férfiakra gondolunk, óhatatlanul eszünkbe jutnak bátor elődeik, a szálfa termetű Arthur király és a karcsú Robin Hood. A Vasas sporttelep Kovács Pál vívócsarnokának felújítása láttán pedig ugyanez szó jut…

Szalmaszínház Tallinnban

Európa talán egyetlen szalmabálából épült színháza mindössze fél évig állt Észország fővárosában, egy volt szovjet haditengerészeti támaszpont romjain. 2011-ben épült kifejezetten arra a célra, hogy Tallinn mint Európa Kulturális Fővárosa azon a nyáron itt rendezhessen meg néhány különleges programot. A színház a hajdani barokk…

Tézis, antitézis, szintézis?

Az Európa Kulturális Fővárosa program keretében Kassa egyik legnagyobb lakótelepén megvalósult projekt nem csupán a népi építészet, hanem a társadalmi, politikai és kulturális változások emlékműve is, amely a régmúlt és a közelmúlt hagyományának egyedülálló ötvözésével állít tükröt vizuális kultúránk jelenére. A két építészeti formanyelv…

Építészeti központ vagy építészeti múzeum?

Összegző kiadványban mutatja be történetét az Architekturzentrum Wien. Az 1993-ban alapított intézmény húsz év alatt az építészeti közélet legfontosabb színterévé vált, és a modern- és kortárs művészetek múzeumait befogadó belvárosi MuseumsQuartier egyik szárnyában működik. Azt hihetnénk, hogy a legjobb helyen van. Az összefoglalóból…

A poszt-kritikai építészet mibenlétéről

Az építészetelméletben az 1960-as évektől jelent meg egyfajta kritikai megközelítés, mely különböző arányokban vegyítette a modernitás társadalompolitikai és a modernizmus esztéti-kai értékelését. Ezek összekapcsolásából és részben hatásosságuk növelése érdekében a kritikai elméletet több-kevesebb sikerrel megpróbálták átültetni…

Kő kövön. Dávid Ferenc köszöntése

Dávid Ferenccel 1977 őszén találkoztam először. Az Országos Műemléki Felügyelőségen Sallay Marianne és ő fogadott, amikor tanárunk, Tóth Sándor javaslatára Mentényi Klárival bemutatkozó látogatást tettünk az intézményben, a tanulmányi ösztöndíjunk és a végzésünk utáni műemlékes állásunk megbeszélése ügyében.

Kő kövön. Dávid Ferenc 73. születésnapjára

A Dávid Ferenc művészettörténész tiszteletére összeállított kétkötetes tanulmánygyűjtemény 85 magyar és osztrák szerző, az ünnepelt kutatási területeihez kapcsolódó régészeti-, építészet- és művészettörténeti kutatások eredményeit gyűjti össze. Az építészettörténeti esettanulmányok sora mellett ikonográfiai, stílustörténeti…

Az ablakoktól a portálokig

Rész és egész. Az épület alkotóeleme, ugyanakkor önmagában is egységes egész. Legszebb darabjai belesimulnak a ház homlokzatába, de hangsúlyeltolódással el is ronthatják annak összképét. A kirakatszekrények engedélykötelessége módot ad évtizedek portálépítési gyakorlatának feltárására, amely sok tanulsággal szolgálhat…

Építve tanítani

Design-build stúdió – Új utak az építészképzésben címmel került sor az elmúlt év végén Berlinben arra a szimpóziumra,1 amely az építészoktatás nemzetközi trendjének egyik erősödő szegmensét teszi kitapinthatóvá. A rendezvény aktualitása ugyanis annak köszönhető, hogy az utóbbi években világszerte megnőtt az egyetemek építészeti karain…