Ybl-díj 2019

Az Ybl Miklós-díj a legalább tizenöt év kimagasló egyéni – önállóan tervezett építészeti alkotásokra vonatkozó – építészeti alkotói, oktatói tevékenység elismeréséül, életműdíjként adományozható. A díj évente legfeljebb 5 fő részére kerül kiosztásra. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. A díjhoz egymillió-ötszázezer forint összegű pénzjutalom jár. A díjat a 2019. március 15-i nemzeti […]

Kongresszusi körkép

16. Nemzetközi Építészkongresszus Budapest, 2019. március 8. Szöveg: Botzheim Bálint A 16. Nemzetközi építészkongresszus helyszíne a Ludovika Aréna volt. Az Artifex kiadó szervezésében, a MÉSZ támogatásával létrejött rendezvényt Csanády Pál, a Tervlap magazin főszerkesztője nyitotta meg. Ezt követően köszöntőt mondott dr. Koltay András, az egyetem rektora, Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkár, Krizsán András, […]

V4 Építészeti Társulás

A Visegrádi Négyek építőművészeti szövetségeinek találkozója Építészek Háza, 2019. 03. 11. Szöveg: Götz Eszter Fotó: Pálinkás Edit Az együttműködés új formáját alakították ki a Magyar Építőművészek Szövetségének kezdeményezésére a visegrádi országok társszervezetei. Március 11-én a MÉSZ rangos nemzetközi találkozót szervezett, amelyen a négy szervezet képviselői közös nyilatkozatot írtak alá. A MÉSZ székházában rendezett nemzetközi találkozón […]

TÉR /// ERŐ

II. Építészeti Nemzeti Szalon Műcsarnok, 2019. április 26. – augusztus 25. 2014 óta a Műcsarnokban komoly szakmai-és közönségérdeklődés mellett, műfajonkénti elosztásban valósultak meg az egyes művészeti ágak friss teljesítményét bemutató Szalonok. 2019-ben újra Építészeti Szalon következett, amelyen a kimagasló hazai építészeti eredmények bemutatása mellett különös hangsúlyt kapott az építészeti térben és annak létrehozásában egyre fontosabbá […]

Apokalipszis később

11. Budapesti Építészeti Filmnapok Toldi mozi, 2019. március 7–10. Szöveg: Götz Eszter A Kortárs Építészeti Központ szervezésében megrendezett Budapesti Építészeti Filmnapok immár tizenegyedszer győzte meg az évről évre nagyobb számú közönséget, hogy bárkinek legalább annyi köze van az építészethez, mint az építész szakma képviselőinek. Építés, bontás és széthullás egyaránt az építészet témájához tartozik, ahogyan a […]

„Mert minden tánc a lélek tükre”

Nemzeti Táncszínház, Budapest Építészek: Zoboki Gábor, Orlovits Balázs, Lente András Szöveg: Dragon Zoltán Fotók: Bujnovszky Tamás A Nemzeti Táncszínház új épülete 2019 elején nyitotta meg kapuit. A 6950 négyzetméteres új Nemzeti Táncszínházat a Millenáris E tömbjéből, a volt GANZ művek egykori ipari épületéből alakították ki a ZDA – Zoboki Építésziroda tervei alapján. „A világ népei […]

Megtorpanás után

Jazz Loft Aquincum Apartments, Budapest Építész: Turányi Bence Szöveg: Molnár Szilvia Fotók: Batár Zsolt A Vörösvári út utolsó szakaszán megsokszorozódnak a 19. század második felében vagy a 20. század elején épült téglahomlokzatú, historikus lakó- és ipari épületek. Itt kezdődik az egykori indusztriális Óbuda, ahol egy korábban évekre leállt ingatlanhasznosítás újraindítása, befejezése modellértékű végeredményt adott. Évtizedek […]

Két kőszegi műemlék-helyreállítás – egy történet

Festetics-palota és Szemző-ház, Kőszeg Építész: Gutowski Robert Szöveg: Fejérdy Tamás Fotók: Bujnovszky Tamás A két kőszegi történeti épület a Chernel utca 10. alatti Festetics palota és a Chernel utca 18. alatt álló Szemző-ház. Logikusan a cím második felével indokolt kezdeni: mitől nevezhető egyazon történet részének két – korban, stílusban, elhelyezkedésben, eredeti megrendelője társadalmi státuszában, és […]

Előtte – utána

Shopmark bevásárlóközpont, Budapest Építész: Kertész András Tibor, Tóth Tamás Szöveg: Mikó László Fotók: Bujnovszky Tamás A tömegesen látogatott bevásárlóközpontok jelentős hatással bírnak az emberek vizuális kultúrájára. A felújított Shopmark bevásárló központ eleganciája, kulturált forma- és színvilága révén hosszú éveken át jó például szolgál a vásárlók és itt dolgozók számára egyaránt. Manapság a bevásárlóközpontok piaci és […]

Szerves folytatás

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia Sport- és konferenciaközpontja, Felcsút Építész: Dobrosi Tamás Szöveg: Botzheim Bálint Fotók: Dobrosi Tamás A magyarországi szerves építészet kapcsán leginkább Makovecz iskolateremtő házairól mondható el, hogy a modernizmusban gyökerező mainstream építészet értelmezési tartományán kívül járnak. Fal, tető és tektonika helyett épületlényben és morfogenezisben gondolkodnak. Az ősformák nagy jelentőséggel bírnak a magyarországi szerves […]

A sporthagyomány ereje

Bárány István uszoda rekonstrukciója, Eger Építészek: Puhl Antal, Dajka Péter Szöveg: Okrutay Miklós Fotók: Hajdú József Eger sportuszodája az egykori Csillag csárda udvarán, Bárány Géza és Márkus Béla tervei alapján épült, utóbbi kivitelezésében. Átadására 1925. május 25-én, Pünkösd hétfőjén került sor a mintegy háromezer (!) néző előtt megrendezett úszóversenyekkel és vízilabda-mérkőzéssel. A nyolcsávos, 50 méteres […]

Sorakozó

Vörösmarty Mihály Gimnázium új tornaterme, Érd Építészek: Turi Attila, Terdik Bálint Szöveg: Csóka Balázs DLA Fotók: Kedves Zsófia Törött padok, szakadt linóleum és a kötél valahogy mindig túl magas… Sokunk emlékképei az iskolai tornatermekről, már amikor éppen nem a folyosón kellett a békaugrást gyakorolni, az osztályban tanítani próbáló tanárok nagy örömére. Amikor néhány éve bevezették […]