• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Gróf Teleki László emlékhely – pályázat

    Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros Önkormányzata a BTM Budapest Galéria szakmai közreműködésével képzőművészeti pályázatot ír ki Józsefvárosban a Teleki László téren létesítendő gróf Teleki László életét és a tér történetét bemutató emlékhely kialakítására.

    A pályázóknak létre kell hozni két, egymástól térben, színben vagy anyaghasználatban elkülönülő emlékhelyet. Összhangot kell teremteni a klasszikus értékrendet képviselő, a politikus, államférfi, diplomata, író, gróf Teleki László életét bemutató szobor, illetve mai környezet között, valamint meg kell jeleníteni a tér történetének legjellemzőbb momentumait.

    A pályázat jellege: országos, nyilvános, egyfordulós, titkos.

    teleki

    Pályázati útmutatás
    A pályázat kiírója a pályamű anyagára, kialakítására vonatkozó kikötést nem tesz, de elvárja, hogy a mű a széles közönség számára értelmezhető módon a hagyományos értékeket mai környezetben, a térhez illeszkedően jelenítse meg. A pályázó legyen tekintettel a köztéri igénybevételre, törekedjen a maradandó, „vandál- és lopásbiztos” megoldásra, valamint arra, hogy a mű karbantartása könnyen megoldható, üzemeltetési költsége alacsony legyen.

    A kiíró lehetőséget biztosít helyszíni szemlére és a tér tájtervezőjével való konzultációra a helyszínen 2013. július 29-én 10 órakor, a felmerülő kérdéseket 2013. augusztus 1. 12 óráig írásban kell eljuttatni a Főépítészi Irodára. A válaszokat összesítve, szintén írásban kapják meg a pályázók.

    A pályázattal kapcsolatos további információ Iványi Gyöngyvértől, a Főépítészi Iroda vezetőjétől kérhető a 06/1/45-92-279 telefonon, vagy az ivanyigy@jozsefvaros.hu e-mail címen.

    A pályázat mellékletei:

    1. számú melléklet: Teleki László gróf (1811-1861) életútjának fontosabb eseményei, fordulatai
    2. számú melléklet: A Teleki tér története
    3. számú melléklet: a tér tervezőjének munkaközi tervei.

    A pályázat tartalmi követelményei, benyújtandó munkarészek:

    – az alkotás 1: 10 léptékű modellje, tetszőleges anyagból,
    – látványterv,
    – az alkotás és környezetének terve,
    – műleírás,
    – részletes költségvetés
    – referenciák bemutatása
    A 2-6. pontban felsoroltak CD-n (.pdf) és papír formátumban is.

    A pályázat titkos jellegéből adódóan a beadott dokumentáción sehol nem jelenhet meg az alkotó azonosítására alkalmas információ (pl.: név, elérhetőség stb.). Az azonosító adatokat külön borítékba kell elhelyezni. A pályaművek a beadáskor sorszámot kapnak.

    A mű létrehozására rendelkezésre álló összeg: bruttó 15.500.000,- Ft (tizenötmillió-ötszázezer forint), amely tartalmazza a mű tervezésének és kivitelezésének teljes költségét a kihelyezés anyag- és munkadíjával együtt.

    A pályázat beadási határideje és helye: 2013. szeptember 2. (hétfő) 12.00-15.00 között

    Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
    Városfejlesztési és Főépítészi Ügyosztály
    Főépítészi Iroda
    Budapest VIII. Baross utca 63-67. III. emelet 306.

    A bíráló bizottság tagjai:

    – elnök: dr Kocsis Máté polgármester
    – Sántha Péterné alpolgármester
    – Fernezelyi Gergely DLA kerületi főépítész
    – Alföldi György DLA projektmenedzser
    – a Magyar Nemzeti Múzeum szakértője
    – a Budapest Galéria két szakértője
    – az Újirány Kft. képviselője, a tér tájtervezője

    A pályaművek díjazása:
    A nyertes pályamű alkotója lehetőséget kap a pályamű megvalósítására, vele az Önkormányzat szerződést köt. A nem nyertes pályaművek alkotói díjazásban nem részesülnek. A pályaműveket az Önkormányzat az eredményhirdetést követően egy hónapig őrzi meg a Főépítészi Irodán, melyek ügyfélfogadási időben onnan elvihetők.

    A nyertes pályamű alkotója köteles együttműködni a Teleki tér tájtervezőjével, az Újirány Kft-vel, illetve a kivitelezés során a közbeszerzési eljárásban kiválasztott kivitelezővel.

    A kiírásnak nem megfelelő, illetve a határidő után érkezett pályaművek nem kerülnek elbírálásra.

    A pályaművek elbírálása, eredményhirdetés:
    A bíráló bizottság legkésőbb 2013. szeptember 15-éig elbírálja a pályázatot, a bíráló bizottság ajánlása alapján a nyertes pályaműről Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete dönt első szeptemberi rendes ülésén.