Katharina Roters, Mathilde Mestrallet, Shandor Hassan
vízuM/ Miskolci Galéria, 2010.09.02 – 10.09.

Építészet, épített tér és fotográfia, fotóművészet kapcsolata nem új keletű jelenség, azonban a kezdeti funkcionális-dokumentarista megörökítést a modernizmus művészi-esztétizáló ábrázolása sem haladta meg. Jelentősebb nézőpontbeli fordulatot az architektúra és fotó viszonyában Bernd és Hilla Becher képei hoztak a minimalizmust és konceptuális művészetet ötvöző szemléletmódjukkal.
Ez a fajta megközelítés a „h.á.z”. című kiállítás központi kérdésfelvetése is: három művész munkáján keresztül mutatja be az épített tér, a térélmény fotóművészeti értelmezését. Ezekben az alkotásokban az épületek, téregységek átfogó szocio-historikus összefüggésekre irányítják a figyelmet, az épített térben megjelenő objektumok, lakóhelyek üresen, az emberi jelenlét hiányából adódóan önmagukban reprezentálják az adott szubkultúrát, közösséget.
Shandor Hassan a sufni fogalma köré építi kiállításait, melyek egyrészt állnak magából az épületből, másrészt a sufnit felépítő tárgyi világ fotóalapú dokumentációjából. A sufni egyrészt a személyes választás, a hobbi színhelyét szimbolizálja- mint a Miskolci Galéria udvarában felépített sötétkamra is- másrészt a hajléktalan szubkultúra utolsó menedékhelyeit, próbálkozásokat a személyes tér megteremtésére. Hassan a gyűjtőmunka során talált anyagokból és tárgyakból állítja össze az építményt, mintegy személyes élménnyé alakítva, újraélve az építés folyamatát, így a „Shufni projekt” a személyes tárgyi kultúra és a történelmi emlékezet mementójaként vizsgálja a város átalakulásának tárgyi leleteit.
Katharina Roters “Magyar kocka – Hungarian cubes” című projektjében Becherék sorozataihoz hasonlóan tipológiákat hoz létre: a projekt alapvetően a vidéki házak homlokzatainak ornamentikájával foglalkozik. A művész megfogalmazása szerint a 60/70/80-as évek magyar falusi kockaházai az átalakuló parasztság elidegenedésének szimbólumai, azok díszítő motívumai pedig a reprezentatív, individuális öndefiníció mellett a kollektív szimbólumrendszerhez való visszakapcsolódást testesítik meg. Roters a néző figyelmét a geometrikus mintázatra összpontosítja, így a zárt formaként installált sorozat mint egyfajta felület-arhívum is értelmezhető, amely lehetőséget nyújt az identitásképző reprezentáció vizsgálatára.
Mathilde Mestrallet „Avant les forêts / Az erdő előtt” sorozata a városépítési program során átalakuló táj emlékezetét tárja elénk. A helyenként előbukkanó növényzet az erdő és a korábbi flóra archívumaként jelenik meg, épületek közé ágyazva. A művész kamerájával azt a folyamatot örökíti meg, melynek során a természet ritmikusságát felváltja a tömbházak monotonitása, ahogy a növényzet is objektummá válik, leválasztva eredeti közegétől, természetes elemből mesterséges díszletté válik.
A csoportos kiállítás kontextusba helyezi a képeket: újabb értelmezésekre ad lehetőséget. Az egyszerűségében is legnagyobb szabadságot nyújtó „shufni”, az államszocializmus díszített vakolatú kockaházai, ahol az egyéni ízlés a homlokzaton hagyta lenyomatait és a házgyári építkezések behatárolt életterei a bemutatott sorozatokon és installációkon keresztül egy új, társadalmi jelenségek lenyomatait őrző jelrendszerré változtatják az építészeti teret.

Nagy Szilva