• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Fiatalok feketén-fehéren 2017 pályázat

    MÉSZ Kós Károly terme, 2018. február 6–19.

    Szöveg: Borsos András

    Az f_f_f 2017 Reischl Gábornak, a MÉSZ néhai elnökének, kezdeményezésére 2006-ban elindított és kétévente megrendezett program folytatása. A pályázat célja a fiatal magyar építészek és tájépítészek legjobb eredményeinek bemutatása, valamint felmérni, hogyan működnek együtt, hogyan folytatják a hagyományokat és járulnak hozzá egy hely vagy közösség karakteréhez.
    A 2017-es pályázatra beérkezett 53 érvényes pályamunka érkezett be. Közülük többen vizsgálják az ember természethez való viszonyát, bemutatják egy-egy építőközösség munkáját. Van köztük városi térrel foglalkozó terv, közösségi épület, alkotóműhely, családi ház, fiataloknak készült belső tér, példa a természetbe simuló alkotásra vagy a kulturális élettel, ipari rehabilitációval, vasúti közlekedéssel való kapcsolatra. Láthatunk pályaműveket falusi „kockaház” megújítására, műemléki felújításra és védett vízpartra történő építésre is. A hagyományokhoz és az épített örökséghez való viszony számos terv szerzőjét foglalkoztatja. A tervek a világra nyitottak, sok készült közülük Magyarországtól távoli helyszínre vagy a határon túlra, és a mintákat is a világ építészetéből hozzák.
    A Bíráló Bizottság 24 pályamunkát részesített díjazásban. Elsősorban azokat a megoldásokat értékelte, amelyek friss válaszokat adtak a csak Magyarországra, vagy egy-egy sajátos hangulattal rendelkező, kiemelt helyre vonatkozó építészeti kérdésekre. Ilyenek voltak a természethez közeli, például vízparti vagy erdei alkotások, ipari vagy, műemléki környezet felújítása, történeti tér újraértelmezése, de ilyennek és beválogatásra érdemesnek találta a zsűri a közösségi találkozóhelyek, vásárcsarnokok, vasútállomások minőségi építészeti megoldásait is.
    A nyertes pályaművekből katalógus és vándorkiállítás készül, amely bejárja a magyarországi egyetemi városokat, de már meghívást kapott áprilisba Ljubljanába a Magyarország Nagykövetségének Kulturális Központja, Balassi Intézet közreműködésével a Big Architecture 2018 építészeti fesztiválra is. A nyertes pályázókat a Magyar Építőművészek Szövetsége Alapszabályának megfelelően kérelmükre a tagjai sorába felveszi.

    Kósa Balázs: N.E.S.T. – Stégre épített szakralitás
    Batizi-Pócsi Gergő, Batizi-Pócsi Péter: Házbővítés Zuglóban
    Borbás Renáta: Termelői piactér Mezőszilason
    Bun Zoltán: Újpesti Vásárcsarnok és kulturális rendezvényközpont
    Csémy Krisztián: Szerpentin, Komárom-Duna múzeum és konferencia központ
    Cseh András, Csikár Ottó, Frühwald Evelin, Pócza Krisztina, Rendi András Mihály, Victor Pérez Sanchez, Virginia Martinez Navarro: Ember – Madár – Növény – Ház – az olajgyári kémény és környezete
    Csóka Balázs: Budajenői műemléki magtár felújítása és helyreállítása
    Czigány Kata: A nápolyi Piazza del Mercato rehabilitációja
    Élő József, Bálint Eszter, Csuzi Barbara, Farkas Fanni, Kulicskó Edina, Lazúr Eszter, Pati Barbara, Truhlig Noémi: Kerekítés installáció, Tállya
    Fábián Gábor: Lombházak Síkfőkúton
    Massány Edina: Fertődi Rendezvényközpont, tiszttartói épületegyüttes belső udvara
    Funk Bogdán, Szelecsényi Balázs, Nusszer Diána, Cserháti Csinszka, Németh Roland, Vadász Orsolya: Newill Academy Általános Iskola, Ghána
    Kovács Gábor: Balokány fürdő terve
    Jaskó László, Vági Péter: Harmóniát találni a régivel (a jövő otthona terv)
    Kovács D. Barna: Portus Home Vendégház
    Köninger Szilárd, Tátrai Ádám, Stein Júlia: Kápolbna, Göbös-major
    Markó András: Kaposvári vasútállomás műemléki helyreállítása
    Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs, Smiló Dávid: Frankfurti Könyvvásár 2017 magyar standja
    Szigony János Gergely: Lőtér terve, Zalaapáti
    Szintén Bianka: Humán komplexum terve, Pécs
    Tóth Arnold, Páll Attila: Protézis (termálfürdő terve, Carrara)
    Hajdu Veronika, Sztranyák Gergely: Kilátó, terasz és játszóhely
    Völgyesi Péter Zoltán: Balettcipő készítő műhely terve, Esztergom
    Salát Zalán Péter, Sztranyák Gergely DLA, Sztranyák Zsófia, Zilahi Péter: Lipcsei Könyvvásár 2017, magyar stand