• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Határok, Európai Építészeti Fotópályázat 2017

    DAM, Frankfurt, 2017. május 6 – augusztus 27.

    Szöveg: Götz Eszter

    1995-ben alapították az Európai Építészeti Fotópályázatot, melyet azóta kétévente rendeznek meg Németországban. A jelentős pénzjutalommal járó díj eredményét 2008-tól a frankfurti Deutsches Architekturmuseum (DAM) mutatja be. Az ünnepélyes díjátadó egyben a záró kiállítás megnyitója, melyet a múzeum idén május 5-én rendezett meg.
    A kiírók a Határok címmel az idei témát a jelen európai helyzet legfontosabb jelenségéhez rendelték, melynek jelentésrétegeiben a nyitás–zárás, a földrajzi és társadalmi határvonalak, a felismert vagy csak látható jelek nélkül ható törésvonalak egyaránt jelen vannak. A pályázaton összesen 133 fotós indult, a szakmai zsűri (a zsűri elnöke az idei évben Celina Lunsford volt, a frankfurti Fotografie Forum művészeti vezetője) egy győztest és három második helyezettet díjazott. A nyertes, Andreas Gehrke Megérkezés címet viselő sorozatában berlini ideiglenes menekülttáborok környezetét fényképezte. A fekete-fehér, illetve színes fotók váltakozása a múlt és a jelen szituációit szembesíti a nézőt. A menekültek különböző körülményeit látva konkrét emberalakok nélkül is átfogó képet kapunk az idegenség és az emberek közötti határok pszichológiai hatásairól. Második díjat Matthias Jung, Daniel Poller és Wilherlm Schünemann kapott. A fotókiállítás 2017 őszétől vándorkiállítás formájában több németországi városban is látható lesz.