• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj 2014

    A FIABCI Magyar Tagozata (a Magyar Ingatlanszakmai Egyesület) az idén tizenhatodszor rendezte meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot. A pályázat lebonyolítását ebben az évben is a Magyar Ingatlanszövetség (MAISz) vállalta magára.

    A Magyar Urbanisztikai Társaság fontosnak tartja a szervezők céljait, így évek óta támogatja a pályázatot. Ennek okán idén a MUT Székházában ülésezett a Nívódíj Pályázat zsűrije, melynek a MUT részéről oszlopos tagja Tompai Géza, MUT Elnökségi tag.

    A pályaművek fogadása októberben és bírálata novemberben történt meg. A pályázatok fogadását a MAISz, a bírálati munkát magyar és külföldi szakemberekből álló zsűri végzte. A díjak mellett a pályázatot támogató szakmai szervezetek – többek között a Magyar Urbanisztikai Társaság – különdíjait is elnyerték a pályázók.

    I. díjat, a kulturális kategória I. helyezését és az örökségvédelmi kategória megosztott I. díját nyerte:

    Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
    a Zeneakadémia, Liszt Ferenc térpályaműért

    II. díjat, a szálloda kategória I. helyezését és az örökségvédelmi kategória megosztott I. díját nyerte:

    New York Palace Kft.
    a New York Palota komplexum pályaműért

    III. díjat, az irodaház kategória I. helyezését és az irodakereso.info különdíját nyerte:

    Horizon Development Kft.
    az Eiffel Palace irodaház pályaműért

    A közterület kategória I. helyezését és a Magyar Urbanisztikai Társaság különdíját kapta:

    Tihany Község Önkormányzata, Pagony Táj- és Kertépítész Kft.; Laki Épületszobrász Zrt.
    a LEGENDA projekt megvalósult létesítményei pályaműért

    A Magyar Építész Kamara és a Magyar Ingatlanszövetség különdíját kapta:

    Market Építő Zrt.
    a Budapest Music Center pályaműért

    A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara különdíját kapta:

    il Bacio Kft.
    az Il Bcio di Stile pályaműért

    A FIABCI Magyar Tagozatának különdíját kapta:

    Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
    a Nyíregyháza – Belvárosi Sétálóterek pályaműért

    A Magyar Fürdőszövetség különdíját kapta:

    Gyulai Várfürdő Kft.
    az AquaPalota családi élményfürdő pályaműért

    A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének különdíját kapta:

    Art Hotel Plusz Kft.
    az Art Hotel Szeged pályaműért

    Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének különdíját és a Budapesti Építész Kamara különdíját kapta:

    Swietelsky Magyarország Kft.
    a Bálint Márton Általános Iskola, Középiskola és Sportközpont pályaműért

    A Lakásvásár Média Csoport különdíját kapta:

    Siklósi Thermal Kft.
    a Siklósi Thermálfürdő és Hotel Castello **** pályaműért

    Különdíj, I. helyezett a pályázók szavazata alapján:

    New York Palace Kft.
    a New York Palota komplexum pályaműért

    ingatlanfejlesztes_nivodij