• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Mies van der Rohe díj 2011

    Neues Museum, Berlin, David Chipperfield © Achim Kleuker

    Az Wien, 07.19-10.08.

    Szöveg: Götz eszter
    1988-ban adták át először az Európai Unió hivatalos építészeti kitüntetését, a Mies van der Rohe díjat. Azóta minden második évben egy épület kap ilyen elismerést, amihez 2001-től Emerging Architects Special Mention néven egy kiegészítő díj is társul.

    Groot Kimmendal Rehabilitációs Központ, Arnheim © Robert Hart

    A díj célja, hogy felhívja a széles nyilvánosság előtt is ismerttél tegye a kortárs európai építészet kimagasló eredményeit, új építészeti elképzelések és technológiák megfogalmazását és megvalósítását ösztönözze, amelyek a helyi karaktert is megjelenítő, minőségi környezetet hoznak létre. A nevezést az európai építészeti tanács, az ACE, illetve az egyes országok építészeti szövetségeinek javaslata alapján, egy független szakértői kör válogatásával kerül a zsűri elé. A két díj mellett a zsűri egy katalógusban adja közre a nevezettekből kiválasztott, legjobbnak ítélt épületeket.
    2011-ben összesen 343 projekt került a szakmai zsűri elé, közülük hatot választott a zsűri az élmezőnybe. A Mies van der Rohe díjat a Sir David Chipperfield által újrafogalmazott berlini Neues Museum nyerte el (részletes bemutatását lásd MÉ 2010/3 – a szerk.) Az Emerging Architect különdíját Ramon Bosch és Bet Capdeferro nyerte el a spanyolországi Gironában épült Kollázs-házért. A hat finalista között volt még a brüsszeli Bronks Ifjúsági Színház (építészek: Martine De Maeseneer és Dirk Van den Brande), a római MAXXI Múzeum (époítészek: Zaha Hadid, Patrick Schumacher és Gianluca Racana), a Dán Rádió Koncertcsarnoka Koppengáhában (építész: Jean Nouvel), az athéni Akropolisz Múzeum (építész: Barnard Tschumi), valamint a hollandiai Arnheimben épült Groot Klimmendaal Rehabilitációs Központ (építész: Koen van Velsen).

    Kollázs-ház, Girona, Ramon Bosch és Bet Capdeferro © José Hevia