• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Nemzetközi Velux Díj 2013

    velux

    A VELUX Cégcsoport szeptember 2-től várja a jelentkezéseket a Nemzetközi VELUX Díjra, amelyet 2004 óta hatodik alkalommal hirdet meg a társaság építészhallgatók számára. „A jövő fényforrása” témájú pályázatra ezúttal is olyan megoldásokat várnak, amelyek innovatív módon értelmezik újra és hasznosítják a napfényt az épített környezetben. A rangos szakmai zsűri döntése alapján legjobbnak ítélt megoldások tervezői és tanáraik között 30 ezer euró pénzösszeget osztanak szét.

    A 10 éves múltra visszatekintő, kétévente kiírt Nemzetközi VELUX Díj mára az építészhallgatók jelentős globális eseményévé vált, amelyre minden alkalommal több pályamunka érkezik a világ számos építészeti iskolájából. Az eddigi pályázatok során összesen több mint 10 ezer regisztrált diák 3 ezer tervet küldött be átlagosan 50 ország 210 iskolájából. A nyerteseknek 66 díjat és további elismeréseket adtak át. A beérkezett megoldásokat minden évben elismert építészekből, építőipari szakemberekből és tanárokból álló nemzetközi zsűri értékeli.

    A VELUX Cégcsoport célja, hogy a díjjal olyan innovatív megoldások tervezésére ösztönözze a jövő építészgenerációját, amelyek újszerűen értelmezik és használják fel a természetes fényt az építészetben. „A jövő fényforrása” témájú kiírásra idén is olyan pályamunkákat várnak, amelyek többek közt bővítik a napfény jelenlegi alkalmazási lehetőségeit a városi és vidéki építészeti környezetben, újragondolják azt mint természetes fény- és energiaforrást, továbbá innovatív módon terjesztik ki a kellemes beltéri légkör kialakításában és a fenntartható építészetben fontos szerepet játszó természeti elem felhasználási területeit.

    A tervek leadási határideje 2014. május 2.

    Információ: iva.velux.com