• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Nyitottság és kísérletezés

    Tájépítészet hónapja 2015

    Szöveg: Bechtold Ágnes
    Fotók: Glázer Attila

    tajepitesz1

    Április a tájépítészet hónapja. Az idén a gazdag programkínálat májusig kitartott, három szakmai rendezvényre is sor került: az Év Tájépítésze Díj átadásán kívül ismét volt Tájodüsszeia kiállítás, illetve Budapesten rendezték a Landscape Architecture Europe könyvbemutatóját. Az utóbbi eseményekhez két kisebb szakmai konferencia is kapcsolódott, valamint egy budapesti szakmai kirándulás.
    Negyedik alkalommal adták át az Év Tájépítésze Díjat. A díj egy alkotó, alkotópáros vagy csapat maximum öt évre kiterjedő, kiemelkedő teljesítményét és szakmai innovációját hivatott elismerni. Bárki állíthat jelöltet, akiket azután szakmai zsűri rostál meg. Az idei öt döntős – Karádi Gábor, a Korzó Stúdió, Szakács Barnabás, Szűcs Gábor és az Újirány Csoport – közül végül az Újirány lett a befutó. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, hiszen az öt jelölt közel azonos színvonalú portfolióval állt elő, bármelyikük megérdemelte volna a díjat. A szoros versenyben mégis egyértelműen az Újirány anyagát találták a legfrissebbnek, legütősebbnek – a Graphisoft Parkkal, az Etele térrel és a Teleki térrel a repertoárban.
    Az Újirány 2000-ben, a Millenáris Park tervezésére alakult, akkor még egyetemista tagokból. Tevékenységük nem szűk értelemben vett tájépítészeti tervezés, hanem közösségépítő és pedagógiai munka is. Hívószavaik a nyitottság, kísérletezés, változásokra való reagálás, élhetőség, a helyre való reflektálás, társadalmi folyamatok katalizálása. Amit e fogalmak mentén létrehoznak, a szó mély értelmében felhasználóbarát. A legnagyobbat talán a Teleki térrel alkották (lásd MÉ 2015/3 – a szerk.), ahol nemcsak közparkot, hanem közösséget is építettek. Az eddigi díjazottak közül az Újirány tagjai a legfiatalabbak, bár Tihanyi Dominika 2013-ban már volt döntős, illetve MÖFÖSZ különdíjat nyert.
    Az Év Tájépítésze Díjjal együtt adják át az Év Junior Tájépítésze Díjat is, amellyel a kiemelkedő pályakezdő tehetségeket ismerik el. Ebben a kategóriában egyénileg lehetett jelentkezni, idén a VIII. kerületi Horváth Mihály térre készített koncepciótervvel. A díjat a 2013-ban végzett Trásy Krisztina nyerte. A díjátadó ünnep alkalmából a FUGA-ban kiállították a jelöltek portfólióját és a junior jelöltek pályaműveit.
    Egy héttel később ismét összegyűlhetett a szakma apraja-nagyja a Tájodüsszeia kiállítás megnyitóján. A 2010-es kiállítás hagyományát folytató 2015: Tájodüsszeia az elmúlt öt év legjelentősebb tájépítészeti munkáit mutatja be posztereken. Több mint 150 munkát nyolc kategóriában (kertépítészet, szabadtér-építészet, települési táj, tájtervezés, tájvédelem, kutatás és elmélet, társadalmi akciók, tájművészet és design). A kiállítók között nem csak magyar, hanem cseh és lengyel tájépítészek is szerepeltek. Optimizmusra ad okot együtt látni ezt az egyszerre szinte befogadhatatlan mennyiségű, nagyon sokszínű anyagot. Impozáns ezúttal a helyszín is: a pesti Vigadó kiállítóterme. Az elegancia ára viszont, hogy a megnyitó után hamar – bár nem könnyen – kitessékelték a vendégsereget.
    A Landscape Architecture Europe háromévente jelenik meg. Az új, negyedik kötet az „On the Move” alcímet kapta. A kötet arra fókuszál, hogyan és mit tud adni a tájépítészet a mai társadalomnak. 45 projektet válogattak be, amelyek között szerepel Tihanyi Dominika munkája, a „Palotanegyed rehabilitációját kiegészítő művészeti akciósor” is, egyetlen magyar alkotásként. Tökéletes az összhang az Év Tájépítésze Díj zsűrijének és a könyv szerkesztőbizottságának értékítélete között. A könyvet Budapesten a főszerkesztő, Lisa Diedrich mutatta be, jelen volt a teljes szerkesztőbizottság is, Tihanyi Dominika pedig a könyvben közölt projektjéről tartott előadást.