• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • fiatalok_feketén_fehéren 2019

    Építészeti pályázat és vándorkiállítás

    Szöveg és fotó: Borsos András

    A fiatalok_feketén_fehéren projekt dr. Reischl Gábornak, a Magyar Építőművészek Szövetsége néhai elnökének kezdeményezésére 2006-ban indult. Azóta a MÉSZ kétévente megrendezi a pályázatot és az eredményeit több országban népszerűsítő vándorkiállítást – 2019-ben immár hetedik alkalommal.
    A pályázat célja a fiatal építészek legjobb eredményeinek széleskörű bemutatása, annak felmérése, hogy milyen válaszokkal szolgálnak a 21. század kihívásaira, milyen módon járulnak hozzá egy hely vagy közösség karakteréhez. A 2019. évi pályázaton az eddigieket követve részt vehetett valamennyi, már diplomázott, de legfeljebb negyvenéves magyar építész, építőművész.
    A beküldött munkák közül a Bíráló Bizottság összesen 25 pályaművet díjazott, ezeket mutatja be a kiállítás és a katalógus; további 5 pályamű dicséretet kapott. A beküldött munkák széleskörű áttekintést, jó keresztmetszetet adnak a fiatal építészek munkáiból. Kiemelten díjazásra érdemesnek találta a zsűri azokat a megoldásokat, amelyek friss válaszokkal szolgáltak egy-egy sajátos hangulattal rendelkező helyre vagy körülményre vonatkozó kérdésre. Nem volt könnyű helyzetben a zsűri, mivel gyakran tervet, diplomatervet kellett összemérnie megvalósult alkotással.
    A díjazott pályaművek változatos műfajokat képviseltek. Van közöttük városnegyeddel foglalkozó terv, oktatási épület, alkotóműhely, szociálisan érzékeny terv, emlékmű, található példa természetbe simuló alkotásra, kapcsolatra a kulturális élettel, fesztivállal. A tervek a világra nyitottak, némelyikük külföldi helyszínre készült, és több érkezett a határon túlról. Számos olyan pályamű is látható, amit korábban más fórumon is publikáltak, de jellemzően ez az anyag ad első alkalommal megjelenési lehetőséget a fiataloknak nemcsak az online médiában, de nyomtatott formában is.
    A vándorkiállítás 2020 tavaszán bemutatkozott az egyetemi városokban (Budapest, Debrecen, Győr, Sopron, Pécs), 2020 őszén útnak indul a határon túlra: Sepsiszentgyörgy (Románia) Pozsony (Szlovákia) Szabadka Szerbia), Eszék (Horvátország) helyszínekkel. Reméljük, hogy a két év múlva következő pályázaton még nagyobb lesz az érdeklődés. A MÉSZ várja a fiatal építészeket és bízik benne, hogy Alapszabálya értelmében az f_f_f 2019 díjazottjai közül minél többet köszönthet hamarosan tagjai sorában.
    A Bíráló Bizottság tagjai 2019-ben: Markó Balázs DLA építész, a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar Építészmérnöki Intézetének igazgatója; Kovács Csaba építész, a MOME Építészeti Intézet megbízott igazgatója, a MÉSZ elnökségének tagja; Nagy Csaba építész, a MÉSZ Elnökségének tagja; Huszár András építész, a Hello Wood társalapítója; Fábián Gábor építész, az f_f_f 2017 pályázat egyik nyertese. A pályázat titkára: Borsos András építész.