• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Ahol II. Rákóczi Ferenc fejedelem született

    A borsi, Zeleméry-Rákóczi kastély rövid története

    Szöveg: Sebestyén József

    A Sárospatak, Sátoraljaújhely közelében, ma a magyar-szlovák határ mentén, Szlovákiában fekvő Borsi település első hiteles említése 1221-ből ismert. A középkorban egymást követték nemesi birtokosai, 1616-ban házasság révén került a Rákóczi család birtokába. A mai kastély helyén egykor udvarház állt, amit 1604-ben a Habsburg-uralom ellen fellázad csapatok felgyújtottak. Ezen a helyen született I. Rákóczi Ferenc, a későbbi fejedelem 1676-ban. Számos történelmi fordulat után, a 20. század elején a magyar állam kezébe került, és az 1940-es években átfogó műemléki restaurálás keretében megújult. Az 1989-ben történt rendszerváltást követően a település önkormányzata vette át, és a kezelését a II. Rákóczi Ferenc Emléktársaságra bízták. Az ezredfordulón jelentős kutatás, feltárás kezdődött, és 2021-ben magyar és szlovák összefogással rekonstruálták az épületet, amelyben egy Rákóczit és korát megidéző emlékkiállítás kapott helyet.